• 2024 04 19

Újabb Vasas vereség a Bajnokok Ligájában

A Békéscsaba pedig továbbjutott a Challenge kupában

A Vasas Óbuda 3-0-ra kikapott a klubvilágbajnok olasz Coneglianótól a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, csütörtökön Érden.

A Vasas női röplabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában majdnem nagy meglepetést okozott, amikor a Conegliano ellen idegenben mindössze 3-2-es vereséget szenvedett. Az volt a piros-kékek egyetlen megszerzett pontja, hiszen az azután következő három BL meccsen mindössze két szettsiker jött össze a Vasasnak. Így a csoport utolsó helyén áll a magyar bajnok. De nagy csodára a papírforma alapján a hazai gárda szurkolótábora nem számíthatott, és az első szett ezt igazolta is. Az olasz együttes négy napja kupagyőzelmet ünnepelhetett Olaszországban és az ott mutatott elsöprő lendület az nyitó játszmára is megmaradt, amelyet 25-12-re nyert meg a Conegliano. A folytatásban aztán megérkezett a mérkőzésbe a Vasas, amely a szett közepén egyenlített, majd tartotta a lépést is az olasz együttessel, azonban a hajrában már ismét leszakadt. A második felvonást hat ponttal nyerték így a vendégek. A harmadik szett pedig nem hozott fordulatot, így az is sima olasz sikerrel ért véget. A Conegliano 3-0-ra nyerte a mérkőzést így bebiztosította a csoportelsőségét és bejutását a legjobb nyolc közé. A Vasas pedig a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeit február közepén majd az Alba Blaj ellen fejezi be idegenben. Remélhetően úgy, ahogy elkezdte.

Bajnokok Ligája, D csoport, 5. forduló:
Vasas Óbuda-A. Carraro Imoco Conegliano (olasz) 0-3 (-12, -19, -13)
a Vasas legeredményesebb játékosai: Kjelstrup 9, Kostelanská 8

Szerdán játszották:
C.S.M. Volei Alba Blaj (román)-Nantes VB (francia) 3-1 (-27, 13, 25, 21)

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Conegliano 14 pont, 2. Nantes 9, 3. Alba Blaj 6, 4. Vasas 1

A Békéscsaba pedig házigazdaként 3-2-re legyőzte a szlovén Calcit Kamnik csapatát a női röplabda Challenge Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.

Swietelsky Békéscsaba-Calcit Kamnik (szlovén) 3-2 (-22, 16, 21, -23, 12)
    Továbbjutott: a Békéscsaba, kettős győzelemmel (6-2).