• 2020 02 21

Lejátszották a Magyar Kupa nyolcaddöntők első meccseit

Az új edzővel is kikapott a ZTE, győzött a Paks

Botlott a ZTE az első osztályúak közül, míg győzött a Paks. A nyolcaddöntők első meccseit játszották a Magyar Kupában.

A megszokottal ellentétben az új edző nem tett csodát. Márton Gábor hétfőn ülhetett le Dobos Barna helyére a ZTE kispadján, azonban a Lipóti SE elleni Magyar Kupa nyolcaddöntőben sok babér nem termett a vendégeknek. Az NB III-as házigazda szerezte meg a vezetést már a 7. percben, azonban meccs sorsa a második félidő elején dőlt el, amikor Barczi a játékvezető szerint műesést mutatott be a büntetőterületen belül, és a kiosztott sárgája után, mivel az Barczinak már a második volt,10 főre fogyatkozott a vendégegyüttes, amely rögtön gólt is kapott. Ostrek aztán gyorsan szépített, a ZTE pedig megmutatta, hogy miért áll kiesőhelyen a tabellán. Az első osztályú együttes ugyanis minden helyzetét kihagyta, a Lipót pedig jól kontrázott, így 3-1-es előnnyel utazhat a visszavágóra. 

Az NB III Közép csoportjában éllovas Pécsi MFC vezetett a Paks ellen, Rácz góljára azonban a második félidő elején két gyors góllal válaszolt a Paks. Kecskés, majd Sajbán talált be, az első osztályú együttes is megnyugtató előnnyel várhatja a második meccset.

A Békéscsaba az FTC kiverése után nem tudott újabb bravúrt bemutatni, hiszen nagyon sima vereséget szenvedett a PAFC-tól.

A Kaposvár vezetett Mezőkövesden, de a hajrában fordított a házigazda, igaz nem ígérkezik lefutottnak a visszavágó.

A Haladás tavasszal továbbra sem tud gólt lőni. Mátyus János csapata azonban a bajnoki találkozókkal ellentétben után ezúttal nem tudott pontot szerezni. A tavalyi döntős Honvéd végig dominált másodosztályú ellenfele ellen, azonban gólt csak egy kontrából tudott szerezni. Kukoc lőtte a kispesti együttes egyetlen és egyben győztes gólját. A kopasz légiós pedig ezután bemutatta a szezon gólörömét is. Mert kimászott a lelátóra és eljátszotta, ahol szurkolóként is megünnepelte a találatot. A meccs végén egy csetepaté után Jagodics és Kálnoki is piros lappal zárt, már a lefújás után.

A Szusza Ferenc stadion gyepszőnyegének alkalmatlansága miatt a Újpest FC-MOL Fehérvár FC meccsnek új helyszínt kellett találni. A lila-fehér vezetőknek Szegedre esett a választásuk, ami összességében bevált. Hiszen a kedd esti időpont ellenére 1700-an látogattak ki a találkozóra, ami még egy pesti Újpest-Vidinél is szép szám lenne. A nézők aztán nem láthattak gólt, pedig mind a két edző mindenkit bevetett, akit lehetett. Így a 0-0 után a két csapat a visszavágó esélyében bízhat. 

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
Lipót Pékség SE (NB III)-Zalaegerszeg 3-1 (1-0)
Pécsi MFC (NB III)-Paksi FC 1-2 (1-0)
Dorogi FC (NB II)-III. Kerületi TVE (NB III) 4-1 (3-1)

Mezőkövesd Zsóry FC-Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Puskás Akadémia FC 0-3 (0-2)
MTK Budapest (NB II)-Dunaújváros (NB III) 3-0 (2-0)

Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás (NB II) 1-0 (0-0)


kedden játszották:
Újpest FC-MOL Fehérvár FC 0-0