• 2024 04 20

Vörös Virág újabb vk-pontokat szerzett

A január végi történelmi pontszerzés nem a véletlen műve volt.

Két hete Vörös Virág megszerezte saját és a magyar női síugrósport első világkupa pontját. Már hatnál jár.

"Megvan életem és a történelem első női magyar síugró világkupapontja. Nagyszerű érzés sporttörténelmet írni" - így örült a január 25.-ei verseny után. Azóta sem állt le, egy héttel később Oberstdorfban, most pedig a női világkupa-sorozat hinzenbachi állomásán újabb kettőt illetve hármat tett hozzá két 29. és egy 30. helyezéssel.

Vörös 75 méteres ugrásával került fináléba tíz ugrót megelőzve, harmincadikként az ausztriai főverseny 66 indulója között. A döntőben stabilan teljesítve (77m, és 78m) ért be a két pontot jelentő 29. pozícióba húszéves kőszegi síugró hölgy. Vasárnap egy 77, és egy 79 méteres ugrásával 30. lett további egy pontért. Ez volt az első olyan hétvégéje Vörös Virágnak, amikor nem végzett harmincon kívül.

"Ismét elmondhatom, hogy a legjobb hétvégémen vagyok túl. Örülök, hiszen nagyon sokan voltunk, és nagyon szoros volt a verseny, de sikerült a pontszerzés megint! Jó úton haladok, úgy érzem. Dolgozni fogok a hibáimon, és remélem még előrébb tudok kerülni" - nyilatkozta a verseny után, immáron 5 vk-ponttal a 41. helyen állva a sorozatban.

 

(Fotó: skispringen.com)