• 2024 12 03

A BL-ben győzelem, az EHF-kupában vereség

A DVSC már nem juthat az EHF-Kupa középdöntőjébe

Három magyar csapat volt érdekelt szombaton az európai kézilabda kupákban, egy győzelem és két vereség a mérleg.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, középdöntő, 2. forduló, 2. csoport:
Győri Audi ETO KC-Buducnost Podgorica (montenegrói) 26-24 (15-12)

A Győr az előző két mérkőzésén nem tudott nyerni, előbb a Siófok megszakította a zöld-fehérek hazai bajnokságban három éve tartó veretlenségi sorozatát, majd hazai pályán pontot veszítettek a BL-ben is a Brest ellen. Ezek után nem meglepő, hogy megizzadtak a montenegrói bajnok ellen is. A Buducnost bekezdett a mérkőzés elején, és a félidő harmadáig rendre vezetett, a hazaiak csak futottak az eredmény után. A győriek negyed óra után tudtak stabilan vezetni és szívós munkával tornázták az előnyt háromra a szünetig. Sok volt a pontatlanság, nem volt aki nyugalmat hozott volna a csapatnak. A folytatásban sem változott a játék képe, a magyar BL címvédő nem tudta leszakítani a vendégeket, és komolyan meg kellett küzdenie a sikerért, amelyből Kurtovic hét góllal vette ki a részét. 

 

Női EHF-Kupa, csoportkör, 5. forduló, A csoport:
DVSC Schaeffler-Kastamonu Belediyesi GSK (török) 32-34 (20-20)

A Debrecen győzelme esetén biztosította volna helyét a középdöntőben, de nem tudta megismételni törökországi győzelmét hazai pályán a Belediyesi ellen. A negyven gólos első félidőre a rohanás és az adok-kapok volt a jellemző, amit egy időn túli hetessel tudott döntetlenre menteni a hazai csapat. A folytatásban a kapusteljesítmény feljavult ugyan, de a mezőnyben elkövetett hibák, illetve a török bajnok hatékony támadójátéka megpecsételte a hajdúságiak sorsát, akik vereségükkel már nem juthatnak tovább.

 

Női EHF-Kupa, csoportkör, 5. forduló, C csoport:
Odense HB (dán)-Érd HC 31-24 (16-9)

Az Érd Dániában vendégeskedett, annál az Odense-nél, amely a magyar bajnokság tavalyi negyedikje otthonában is győzni tudott egy góllal. Ez a tény előre vetítette, hogy nem lesz könnyű dolga a magyar csapatnak, ha vissza akar vágni. Hogy a cél ez, bizonyította az Érd a mérkőzés elején, elhúzott 3-0-ra. Sajnos ez nem volt tartós, és miután összeállt a védekezése egyre jobban elhúzott a hazai csapat. A második harminc perc eleje is a magyaroké volt, egészen három gólra megközelítette ellenfelét, ám ennél közelebb nem tudott jutni a dánokhoz. Sőt a vendéglátó visszaállította a félidei különbséget egy kapott gól nélküli sorozattal, így az Érd egy dolognak tudott örülni, döntetlenre hozta a második félidőt. A középdöntőbe jutás kérdése az utolsó fordulóban dől majd el az Érd számára, amikoris a román Bistrita együttesét fogadja hazai pályán.