• 2024 04 20

Negyeddöntős a Vasas a CEV-kupában

Kétszettes hátrányból fordította a piros-kékek a nyolcaddöntőben

A Vasas Óbuda 0-2-ről 3-2-re fordítva legyőzte a fehérorosz Mincsanka Minszket a női röplabda CEV Kupa nyolcaddöntőjében kedden, a szerbiai Obrenovacban.

A Bajnokok Ligája selejtezőjében az orosz bajnok elleni vereség után a Vasas Óbuda a CEV kupában folytathatta és a szerbiai buborékban rendezett nyolcaddöntő nem indult jól. Jakub Głuszak vezetőedző Takács Dorotit, Mária Zernovicot és Ambrosio Melanit sem tudta bevetni, így a magyar együttes a Jennifer Nogueras, Török Kata,  Kiss Gréta, Sanja Kalicanin, Ema Strunjak, Sanja Popovic-Gamma felálással kezdett. Az ellenfél a fehérorosz Mincsanka Minszk sem volt a legjobb passzban, hiszen az egyébként orosz bajnokságban játszót gárda ott éppen az utolsó helyen áll. Úgy hogy hetekig nem tudott meccset játszani. 

Ennek ellenére a fehéroroszok kezdtek jobban, illetve a Vasas rontott nagyon sokat. A minszkiek sokkal biztosabban játszották az alapjátékukat és az első két felvonásban ez pontosan elég is volt. Hiszen semmi rendkívülit nem tettek, de így is nyerték a szetteket, előbb 25-21-re majd 25-19-re. 

A Vasas ekkor ébredt fel. Hiszen a tornarendszerű lebonyolítás miatt egy meccs döntött a továbbjutásról, így innen már nem volt hova tartalékolni, várni a visszavágó aranyszettjére, azt rögtön ki kellett harcolni itt és most. 

A harmadik játékrészre feladót cseréltek a piros-kékek, a csapat egyik őszi igazolása Fábián Fanny beállítása azonban nem hozott először változást. De amikor hatpontos hátrényban volt már a csapat visszaállt a Puerto Ricó-i Jennifer Nogueras, aki addig kereste önmagát, de ekkor már meg is találta. Pontos labdáival pedig összejött a szépítés. 

Majd az egyenlítés is, már a negyedik szettben. A Minszk megint vezetett, de a Vasas ismét fordított, és három pontos részsiker után kezdődhetett a mindent eldöntő szett, amelybe lelkileg már a magyar együttes érkezett megerősödve.

 Az ötödik felvonásban a Folyondár utcaiak vezettek, a fehéroroszok fordítottak. Aztán megint fordult a mérleg nyelve és a hajrában a Vasas jutott két mérkőzéslabdához, amelyből egyet értékesített is. Ezzel pedig megnyerte a 140 perces csatát, és továbbjutott.

A piros-kékekre szerdán a negyeddöntőben a házigazda Tent Obrenovac vár 19 órától.

A sorozatban még a Békéscsaba érdekelt, a viharsarkiak januárban vagy februárban játsszák le ugyanezt a szakaszát a CEV Kupának. A Nyíregyháza a koronavírus-járvány miatt korábban visszalépett.

CEV KUPA, nyolcaddöntő: Vasas Óbuda – Mincsanka Minszk (fehérorosz) 3-2 (-21, -19, 20, 22, 14)
Obrenovac, zárt kapu. Vezette: Ristovski (északmacedón), Balandzic (szerb)

Vasas: Török 12, Kalicanin 8, Popovic-Gamma 36, Kiss G. 11, Strunjak 12, Nogueras 2. Csere: Juhár (liberó), Fábián, Windisch. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Minszk: Barisevics 6, Kananovics 3, Markevics 12, Stoliar 14, Sztyepanenko 21, Szmirnova 14. Csere: Panyaszenka (liberó), Vakulka, Beksa 5, Lapato 1, Ljabljodkina. Vezetőedző: Sztanyiszlav Szalikov