• 2024 04 19

Kikapott a Veszprém az elődöntőben

Hosszabbításban győzött a Kiel

A német THW Kiel ellen vívta a Telekom Veszprém a második elődöntőt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2019/20-as idényének májusról december végére halasztott kölni négyes döntőjében.

Miután a Final Four első elődöntőjében a Barcelona öt góllal legyőzte a PSG-t, minden figyelem a Veszprém-Kiel meccsre összpontosult. Az üres lelátók elé kifutó játékosok érezhették, hogy az idei BL-végjáték nem olyan, mint a korábbi években, ám a tét ettől még nem lett kisebb. Az év során kétszer találkozott a két csapat egymással, egy döntetlen mellett, egy nyolcgólos veszprémi siker áll majd ezek után a kézilabda almanachokban. Ám ezekből nem lehetett kiindulni az elődöntő előtt, és nem csak azért, mert mindkét alalkulatból voltak kimaradók, hanem amiért egy csoportmeccset nem lehet összehasonlítani egy kupaelődöntővel. A csapatok sok hibával is kezdték a mérkőzést, talán idegesebben is a kelleténél, ami főleg Nenadic-on látszott, aki négy labdát adott el az első három percben, ami alatt mindössze egy, kiel-i gól esett. Viszont volt egy-egy kiállítás mindkét oldalon, ami felrázta a csapatokat, aminek eredményeként az első tíz perc végére 5-5 állt az eredményjelzőn. Ezután azonban a németek állva hagyták a magyar bajnokot, amely támadásban árnyéka volt önmagának, a második tíz perc végére három, majd kisvártatva már hét gól volt a Kiel előnye. Aztán Davis mester időkérése csak arra volt elég, hogy a szünetre a hátrány ötre csökkenjen.

A második játékrészt negyven másodpercig kettős előnyben kezdte a Veszprém, ám mivel a Kiel-é volt az első támadás, ennek sok gyakorlati haszna nem lehetett, egy-egy gólt szerzett mindkét csapat ez idő alatt. Ez maradt a képlet a következő percekben is, felváltva estek a gólok. Feszülten vártuk, hogy vajon mi hozza meg a fordulatot a játékban, mert a németek precíz védekezése nem nagyon akart veszíteni stabilitásából. Aztán a mérkőzés utolsó harmadába lépve Corrales védett kettőt, Yahia dobott kettőt, miközben Blagotinseket nem lehet átjátszani középen, érkezett is a kiel-i időkérés, hiszen kettőre feljött a Veszprém. A rövid pihenő nem hozott megtorpanást az egyre inkább eufórikus állapotba kerülő veszprémiek játékában és a 48. percben már a magyar csapatnál volt az előny. Ami tíz perccel a vége előtt négyre duzzadt. Ettől azonban túlzottan megnyugodott a piros mezben játszó magyar csapat, és labdaeladásokkal visszahozta a meccsbe ellenfelét, amely az 56. percben visszavette a vezetetést. Elképesztően izgalmas végjáték következett, melyben soha nem volt ekkora szükség a veszprémi gólra, hiszen hét perce nem talált be a tavalyi döntős. A lélektanilag felbecsülhetetlen gól Yahia révén meg is született, amivel végül hosszabbításra mentette a meccset az egyiptomi. A hosszabbításban is beköszönt a veszprémi jobbátlövő, így a magyar bajnok került előnybe, amit Nenadic növelt kettőre az első öt perc végén. Másfél perc múlva azonban ismét egál. Újabb egy perc és már a Kiel-nél volt az előny. Mahé egyenlített hetesből. Már csak egy perc volt hátra, amikor Blagotinsek ült le kettő percre. És az előnyben a Kiel el is döntötte a mérkőzést. Még egy időntúli szabaddobás képében volt minimális esély Nenadic kezében, de maradt az egy gólos német előny, így a Veszprém idén nem jutott döntőbe a Bajnokok Ligájában.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája Final Four, Köln, második elődöntő:

THW Kiel (német) - Telekom Veszprém 36-35 (18-13, 29-29, 32-34)

korábban: Barcelona - PSG 37-32 (18-14)

(fotó: handballveszprem.hu)