• 2024 03 28

Decemberi vasárnap az Erste Ligában

A Vasas nyert a DAB ellen a rájátszásért folyó küzdelemben

Ha a szó klasszikus értelmében nézzük, akkor a Vasas és a Dunaújváros kiesési rangadót játszott. A magyar bajnokságban azonban ez azt jelenti, hogy két olyan csapat lesz, amelyik nem jut be majd a rájátszásba. A vasárnapi meccs előtt még az a két együttes állt az Erste Liga tabellájának utolsó két helyén.

A Dunaújvárosi Acélbikák új edzővel és új igazolásokkal kezdték a december, aminek a hatása MAC elleni idegenbeli győzelemben mutatkozott meg. Azonban a sikert nem követte vasárnap újabb, így nem lett belőle sorozat. A Vasas, amely a vasárnapi meccsét megelőző négy találkozóját elvesztette, ezúttal már a 13. másodpercben vezetést szerzett Kováts góljával, majd Schmal növelte kettőre az előnyt a nyolcadik percben. De a nyitó játékrész végén szépítettek a vendégek és ezzel élt a remény az egyenlítésre. 

A második felvonásban aztán Szabó Zalán, majd Maxim Veshutkin egy-egy góljával négy perc alatt el is dőlt a találkozó sorsa. A harmadik harmadban már nem változott a meccs eredménye, így a Vasas győzött 4-1-re. Ezzel pedig Ladányi Balázs együttese belépett a rájátszók körébe, hiszen immár 14 pontja van és megelőzi a Csíkszeredát és a DAB-ot is. Persze hozzátehető, hogy az erdélyi magyar együttes eddig mindössze hét meccset játszott, szemben a Vasas 15, vagy a Dunaújváros 19 találkozójával. A tabella az alapszakasz februári befejezésére fog majd csak kiegyenesedni, de egyelőre az FTC, a MAC, az Újpest, a Titánok és a Dunaújváros van túl az alapszalaszbeli meccseinek felén. 

Erste Liga, alapszakasz:
Opten Vasas HC-Dunaújvárosi Acélbikák 4-1 (2-1, 2-0, 0-0)

A vasárnap másik meccse után pedig a DEAC ugrott a tabella élére, miután 6-0-ra győzött Győrben a Titánok vendégeként. A debreceniektől Jan Dalecky klasszikus mesterhármassal, míg a válogatott Hetényi Zoltán 21 védéssel járult hozzá a sikerhez. A DEAC már a 7. percben 2-0-ra vezetett. A második harmadban Dalecky kétszer is villant egy percen belül, ekkor már öt góllal vezettek a vendégek. Az utolsó harmadban Dalecky ütött még egy gólt és így végül öt pontig jutott a meccsen. A Titánok 132 perce nem tudtak gólt lőni, de egyelőre még így is a rájátszást érő 9. helyen állnak a tabelán. 

Erste Liga, alapszakasz: Titánok-DEAC 0-6 (0-2, 0-3, 0-1)

A tabella

    m gy hgy hv v        
1. DEAC 20 11 2 2 5 73 - 56 39 pont
2. FTC-Telekom 18 8 5 3 2 72 - 57 37
3. MAC HK Újbuda 19 8 4 3 4 80 - 55 35
4. Corona Brasov Wolves 13 9 2 2 - 55 - 26 33
5. UTE 18 6 3 2 7 70 - 68 26
6. Gyergyói Hoki Klub 15 5 1 5 4 36 - 42 22
7. Opten Vasas HC 15 4 - 2 9 46 - 56 14
8. Titánok 18 2 3 2 11 46 - 80 14
9. Sport Club Csíkszereda 7 4 - 1 2 37 - 30 13
10. Dunaújvárosi Acélbikák 19 1 3 1 14 48 - 93 10

 

A Szlovák Extraligában szereplő DVTK Jegesmedvék igazolással zárta a Karácsony másnapját, hiszen a miskolciak leigazolták Stephen Andersont. A kanadai csatár a szezon végéig igazolt a DVTK-hoz és hétfőn már pályára is léphet a Mihalovce elleni találkozón. A Jegesmedvék a szlovák első ligában jelen pillanatban 10. helyen állnak, ami nyolcaddöntőt ér a számukra.