• 2021 07 27

Búcsú a címeres meztől

Jakabfi Zsanett lemondta a válogatottságot

Befejezi szereplését a magyar női labdarúgó-válogatottban Jakabfi Zsanett, a német VfL Wolfsburg csatára. Az egyetlen magyar BL-győztes labdarúgó 2007 óta szerepelt címeres mezben.

Ez alatt a 13 év alatt Jakabfi 62 alkalommal szerepelt a válogatottban és 31 gólt szerzett. Jakabfi Zsanett Somogyváron kezdte pályafutását, majd 14 éves korától az MTK Hungária FC csapatában játszott. Az öt szezon alatt több mint száz gólt lőtt és magyar bajnok lett. 2009-ben Wolfsburgba igazolt. Német klubjával hatszoros bajnok volt eddig és ugyanennyiszer győzött a német kupában is. A Bajnokok Ligájában kétszer nyert a csapata. 

Jakabfi így nyilatkozott döntésének okairól az MLSZ honlapjának: 

2007-ben nagy álmom válhatott valóra, hisz először ölthettem magamra a magyar címeres mezt. Büszkeséggel tölt el, hogy labdarúgóként 13 éven keresztül képviselhettem Magyarországot. Most hosszú évek után szeretnék elbúcsúzni. Nem volt egyszerű döntés ez számomra, de úgy érzem, eljött az idő. Szeretnék minden edzőmnek és játékostáramnak köszönetet mondani az elmúlt időszak emlékeiért. A csapatnak ezután is szurkolója maradok, minden jót kívánok a lányoknak! Hajrá, magyarok!

A magyar női labdarúgó-válogatott az idei Európa-bajnoki selejtezőkön a negyedik helyen végzett csoportjában. A sorozat után a szövetségi kapitány, Markó Edina is lemondott a posztjáról.