• 2024 03 29

Karácsony helyett jégkorong

Győzött az Újpest, a DEAC és a Fehérvár

A jégkorongozóknak nem volt hosszú az ünnep, hiszen Karácsony másnapján már bajnoki meccseket játszottak a csapatok az Osztrák és az Erste Ligában is.

Az UTE ott lesz majd az Erste Liga rájátszásában, igaz a ahhoz, hogy az alapszakasz végén az első négyben legyen, még kapaszkodnia kell. A Titánoknak is nagyon szüksége van minden pontra, hiszen az első nyolcban még bent vannak a fiatal reménységek, de Vasas és a DAB egy jó sorozattal eléjük kerülhet. 

A két csapat szombati meccsén aztán nem változott az idei papírforma, hiszen a lila-fehérek eddig két meccsüket megnyerték a Titánok ellen, és ez így történt a harmadikkal is. A UTE a győzelmet egy harmad alatt biztosította be, hiszen a második játékrészben hét perc alatt ütöttek három gólt a házigazdák, ezzel el is döntötték a meccset. Stadel, Just, majd Lamoreux volt eredményes. Aztán a hajrában még szerzett egy gólt Szabad Krisztián, ezzel 4-0-ás az UTE siker, amellyel a lila-fehérek ötödik a tabellán. A Titánok pedig a hetedik helyen állt.

A tabella második harmadik helyén viszont helycsere történt, miután a DEAC büntetők után 3-2-re nyert a MAC otthonában a jégkorong Erste Liga alapszakaszának szombati játéknapján, így a debreceniek előre léptek.  A győzelmet jelentő találatot a cseh Vojtech Kloz szerezte.
   

    Erste Liga, alapszakasz: MAC HKB Újbuda-DEAC 2-3 (1-0, 1-2, 0-0, 0-0, 0-1)
                                        UTE-Titánok 4-0 (0-0, 3-0, 1-0)

    A tabella:
 1.  FTC-Telekom               18   8   5   3   2  72-57  37 pont
 2.  DEAC                      19  10   2   2   5  67-56  36
 3.  MAC HKB Újbuda            18   8   4   3   3  79-53  35
 4.  Corona Brasov Wolves      13   9   2   2   -  55-26  33
 5.  UTE                       17   5   3   2   7  68-67  23
 6.  Gyergyói Hoki Klub        15   5   1   5   4  36-42  22
 7.  Titánok                   17   2   3   2  10  46-74  14
 8.  Sport Club Csíkszereda     7   4   -   1   2  37-30  13
 9.  Opten Vasas HC            14   3   -   2   9  42-55  11
10.  Dunaújvárosi Acélbikák    18   1   3   1  13  47-89  10

Az Osztrák Ligában pedig folytatta menetelést a Fehérvár, miután 4-2-re legyőzte a vendég szlovák Bratislava Capitalst, így sorozatban nyolcadik sikerét aratta, és a tabella élére került. A Bratislavának ez az első szezonja az osztrák bázisú ligában, és eddig két Volán elleni meccsén kikapott: november 11-én ráadásban 3-2-re Fehérváron, két hétre rá pedig Pozsonyban 3-1-re.
    Az első harmad 15. percében Anze Kuralt lőtt a kapuba, majd 12 másodperc múlva Erdély Csanád egyéni akcióból volt eredményes. Még a szünet előtt Toni Kähkönen nyúlt bele szerencsésen egy távoli lövésbe.
    A folytatásra új kapussal jött ki a szlovák együttes és jött a szépítés, a Fehérvár szlovák hálóőre, Jaroslav Janus, 131 perc 6 másodperc után kapott gólt.
    A harmadik harmadban is inkább a korongbirtoklásra figyelt a magyar csapat, de közben keveset lőtt kapura. A rivális viszont élt egy újabb lehetőséggel, és emberelőnyben felzárkózott. Aztán az 55. percben Bartalis István szerzett gólt, így eldöntve a három pont sorsát.
    A sikerrel az 51 pontos Fehérvár a tabellán az élre ugrott, ám a Bolzano pillanatnyilag úgy gyűjtött három ponttal kevesebbet, hogy hat mérkőzéssel kevesebbet játszott.

 Hydro Fehérvár AV19-iClinic Bratislava Capitals (szlovák) 4-2 (3-0, 0-1, 1-1)
a magyar csapat gólszerzői: Kuralt (15.), Erdély (15.), Kähkönen (20.), Bartalis (55.)