• 2024 04 18

Magyar győzelem az osztrák és a szlovák ligában is

A Fehérvár hazai pályán, a DVTK idegenben nyert

A Hydro Fehérvár AV19 hétfőn a klub történetének legnagyobb verését mérte a Salzburgra. A 7-0-a után kedden is találkoztak a felek a koronázó városban, hiszen a koronavírus-járvány miatt halasztott meccsek miatt elég sűrű az Osztrák Liga programja.

A kérdés mindössze az volt, hogy a fehér mezes vendégekben mennyire maradt benne a hétfői pofon. Az első harmad elején úgy tűnt nem nagyon, hiszen Joslin a Salzburgnak szerezte meg a vezetést. De a házigazda egy perccel később egyenlített, majd Caruso gólja után, Kuralt meg is fordította az állást. Ez a meccs azonban mindenképpen más volt, mint az előző, hiszen ezúttal nem szakadt le a Salzburg, hiszen Schofield egyenlített. Az első 20 perc csattanója azonban ismét a Fehérvárnál volt, hiszen Kahkonen ismét megszerezte a vezetést a hazai együttesnek, így a gólpárbaj vége 3-2 lett. Innen folytatták a felek a második harmadban, amely azonban nem hozott gólt. Az utolsó felvonásban aztán Kuralt beütötte második gólját, így biztos előnnyel vágott neki a hajrának a Fehérvár. A vendégekből azonban továbbra is hiányzott az átütőerő ezen az estén, így végül a hazaiak két meccsből másodikat is megnyerték a Salzburg ellen. A székesfehérvári gárda hét meccses győzelmi sorozatot épített ki, az utolsó megszerezhető 21 pontból 20-at begyűjtött. Mivel a Bolzano hosszabbításban kikapott Villachban, így pontegyenlőséggel a tabella élén áll a magyar együttes az olasszal. Vagyis úgy tűnik, hogy nem a felsőházi rájátszás, hanem annak a pozíciója kérdéses már csak fehérvári szempontból.

Osztrák liga (ICE), alapszakasz: Hydro Fehérvár AV19-EC Red Bull Salzburg (osztrák) 4-2 (3-2, 0-0, 1-0)
a magyar csapat gólszerzői: Caruso (8.), Kuralt (9., 46.), Kähkönen (20.)

A DVTK újabb bravúrral tartotta életben a rájátszásbeli reményeit a Szlovák Extraligában. A Jegesmedvék egy héten belül második alkalommal is legyőzték idegenben a listavezető Poprádot. Az első harmad után még a hazaiak vezettek, ezt a másodikban kiegyenlítette a DVTK. A záró felvonás elejn két gyors gólt uütöttek a vendégek. Innen még felzárkózott a Poprád, de a hajrában Szirányi állította be a 4-2-es végeredmény, amivel a DVTK  a 12 együttest felvonultató bajnokság tizedik, még éppen rájátszást jelentő helyén áll.

Szlovák liga, alapszakasz: HK Poprad (szlovák)-DVTK Jegesmedvék 2-4 (1-0, 0-1, 1-3)
a magyar csapat gólszerzője: Magosi (29.), Rauhauser (46.), Rokaly (47.), Szirányi (59.)