Magabiztos és nagyarányú győzelemmel kezdte a Hydro Fehérvár AV19 a Salzburg elleni dupla karácsonyi meccseket hétfőn.
A Fehérvár és a Salzburg közös történetében a korábban EBEL-ben, most már Osztrák Ligában, 74 mérkőzés históriája van benne, ebből a Salzburg 45 meccsen győzött és a két gárda utolsó öt találkozójából csak egyet nyert meg a magyar együttes, amely jelenleg nagyon jól áll a tabellán. Hiszen a döcögős, koronavírussal terhelt szezonkezdet után a Fehérvár játszotta a legtöbb meccset, szám szerint a hétfő estivel már 25-öt, de nemcsak sokat, hanem eredményesen is tette ezt a Hydro Fehérvár AV19, hiszen második a tabellán.
A két csapat egyébként Karácsony előtt két meccset játszik egymással Székesfehérváron, ami azonban az első meccsen történik, arra valószínűleg senki sem számított. A Fehérváré volt az első helyzet, és az első gól is. Bartalis parádés lövése után hatodik szezonbeli gólját szerezte. De a hazai gárda egy percen belül már kettővel vezetett, hiszen Campbell növelte az előnyt. Az első játékrész remek kezdése, aztán parádésan zárult. Szabó Dániel talált be újra, amikor már csak kilenc perc volt a harmadból, és Petan is lőtt még egyet zárásként. Ezt ugyan egy ideig visszanézték a bírók, de nem volt kétség, hogy túljutott a korong a gólvonalon.
A második felvonásban aztán a vendégek már túl voltak a kapucserén, nem véletlenül, hiszen a ugyan a Fehérvár ezúttal nem osztotta el a gólokat egyenletesen, de az utolsó négy percbe lépve ütött gyorsan kettőt. Előbb Szita első, majd Petan második gólja következett.
A harmadik harmad elején pedig Hári állította be a 7-0-s végeredményt, amely nemcsak a győzelem ténye, hanem az aránya miatt is lenyűgöző. A Fehérvár ezzel a győzelemmel immár hatmeccses győzelmi sorozatnál tart, és ugyan még messze az alapszakasz vége, de hogyha így folytatódik a lendület, akkor a Hydro Fehérvár AV19 elérheti a felsőházat a rájátszásban.
A siker egyébként történelmi, hiszen Hydro Fehérvár AV19 már 152 és fél perce nem kapott gólt, és még sosem tudta ilyen nagy különbséggel legyőzni riválisát.
Osztrák liga (ICE), alapszakasz:
Hydro Fehérvár AV19-EC Red Bull Salzburg (osztrák) 7-0 (4-0, 2-0, 1-0)
A magyar csapat gólszerzői: Bartalis (5.), Campbell (5.), Szabó D. (12.), Petan (14., 38.), Szita (37.), Hári (43.)