• 2024 12 03

Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

A férfiak győztek, a nők vesztettek a felkészülési meccsükön

A magyar férfi jégkorong-válogatott második lengyelországi meccsén 3-1-re győzött, míg a hölgyek első csehek elleni találkozójukon 5-0-ra kikaptak.

A magyar férfi jégkorong-válogatottnak jövőre is elmarad a Divízió I/A-s világbajnoksága, így jelenleg holt térben készülhet. Vagyis csak majdnem, hiszen tavasszal az olimpiai selejtezőn megpróbálhatja a kijutást a pekingi téli olimpiára. 

A nőknek is lesz olimpiai selejtezője, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a hölgyek egy fokkal esélyesebbek, hogy ott legyenek 2022-ben az ötkarikás játékokon. Nem véletlenül. Hiszen a női válogatott tavaly kiharcolta az A-csoportba jutást. Igaz idén nem tudott megküzdeni a bentmaradásért, hiszen a vb elmaradt. De jövőre talán meglesz erre a lehetőség. Így a felnőtt csapat az új kanadai szövetségi kapitányával erre a két célra készül. A héten nem is akárki ellen, hiszen a csehekkel vív két felkészülési mérkőzést is. Az első litomericei találkozón mindenestre megmutatta, hogy a korábban a kanadai női válogatottal másodedzőként olimpiai bajnoki címet is nyerő Lisa Healey, és a legjobb magyar játékosok közös útja, még az elején jár. Hiszen a csehek, akik már 2016 óta folyamatosan ott vannak a világelitben, már az első harmad után 2-0-ra vezettek. A második játékrészben megduplázták az előnyöket, a végén pedig 5-0-ra nyertek. Jöhet a visszavágó, de már szombaton. 

Női felkészülési mérkőzés: Csehország-Magyarország 5-0 (2-0, 2-0, 1-0)

A férfiak is új kapitánnyal készülnek a jövőbeli célokra. Sean Simpson, aki korábban Svájccal nyert világbajnoki ezüstérmet 9 hónapos válogatott szünet után egy hónapja készülhetett a világbajnoki kerettel. Akkor két meccset is játszott a csapat, mindkétszer legyőzte a lengyeleket Budapesten. A helyszín ezúttal Katowice volt, ahl hármas tornát terveztek a házigazdák, de a lettek végül nem érkeztek meg a járványhelyzet miatt. Csütörtökön a négy újonccal kiálló magyar együttes aztán 2-1-es vereséget szenvedett. Pénteken viszont sikerült a visszavágás is. A házigazdák vezettek ugyan, de a második harmad elején Bodó egyenlített. A harmadik felvonásban aztán Nagy Krisztián góljával már vezettek a mieink. A lengyelek nagy erőkkel küzdöttek az egyenlítésért, de a meccs legjobb magyar játékosának választott Hetényi Zoltán remekül védett. A végén pedig Nagy Krisztián emberhátrányban üreskapus góllal állította be a 3-1-es végeredményt.

A siker mindenképpen jó jel, de a helyén kell kezelni, hiszen a lengyelek egy osztállal lejjebb a Divízió I/B osztályban szerepelnek, de a kanadai mester által mutatott út mindenképpen eredményesnek tűnik. 

 Lengyelország-Magyarország 1-3 (1-0, 0-1, 0-2)
a magyar gólszerzők: Bodó (23.), Nagy K. (42., 58.)

A válogatott meccs nem hozott válogatott szünetet is. Hiszen a szlovák Extraligában nem álltak le a meccsek. Péntek pedig végre a DVTK Jegesmedvék napja volt. Hiszen a miskolciak Poprádon győztek. Sorozatban hét vereség után, azaz november 24-ét követően nyertek ismét. A siker értékét nagyban növeli, hogy a listavezetőt sikerült legyőzni idegenben. Ez a bravúr pedig ebben a szezonban eddig csak két együttesnek sikerült. Ezzel a sikerrel a DVTK még éppen rájátszást érő helyen van, azaz a tizediken.

HK Poprad (szlovák)-DVTK Jegesmedvék 2-4 (0-1, 0-2, 2-1)
a DVTK gólszerzői: Wolff (1.), Galanisz (36., 60.), Jordan (37.)

Az Erste Ligában a Dunaújváros eddigi pocsék szereplését edzőcsere után igazolással is próbálja javítani. Hiszen az Acélbikák leigazolták az amerikai Jason Bacashihuát. A 38 éves kapust 2001-ben az első kör 26. helyén draftolta a Dallas Stars. Az NHL-ben a St. Louis Blues színeiben mutatkozhatott be, miközben a 2005/06-os, illetve a 2006/07-es szezonban az amerikai felnőtt válogatott tagjaként részt vett két világbajnokságon is.