• 2024 04 18

Ami a főcímekből kimaradt

Hazai sporthírek - 2020. 12. 18.

Olimpiai A-szint, tulajdonosváltás Debrecenben és nemzetközi kosármeccsek Győrben. Sporthírek péntekről.

Labdarúgás: A DVSC Egyesület megvásárolta a labdarúgó NB II-ben listavezető debreceni csapatot működtető DVSC Futball Zrt. részvényeinek több mint hatvan százalékát - jelentették be péntek délután a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón.  Az egyesület a DVSC Futball Zrt. csütörtöki közgyűlésén vette át a Szima Gábor és családja tulajdonában lévő részvényeket. Kósa Lajos, a DVSC Egyesület elnöke elmondta, a részvények több mint 60 százaléka lett az egyesületé, 25 százalék maradt az önkormányzaté, 14 százalékot a DVSC Futball Zrt. vásárolt meg, és vannak még egy százalékot el nem érő kisrészvényesek is.
    Kósa emlékeztetett rá, hogy az augusztus 17-én alakult egyesületnek sikerült megvalósítania a kitűzött célt, és új korszak kezdődött a labdarúgócsapatnál.
    Papp László polgármester kiemelte, az NB II-ben szereplő együttes új struktúrában kezdte meg menetelését a szezon elején, és mára már jogilag is lezárult ez a folyamat. Az önkormányzat 39,9 millió forinttal járult hozzá a részesedés megváltoztatásához. Mint fogalmazott, a DVSC társadalmasítása sikerült, a klub köztulajdonban működik. Reményét fejezte ki, hogy a listavezető DVSC a tavaszi szezonban is sikeres lesz.
    Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, mostantól rendezett körülmények között tudnak dolgozni. Reményét fejezte ki, hogy olyan jövőt sikerül megvalósítania a klubnak, amely minden futballkedvelő megelégedését szolgálja.
    "Meg kell nyerni a másodosztályt, de már az NB I-ben való helytállásra készülünk" - hangsúlyozta.
    Kósa Lajos zárszavában elmondta még, hogy Szima Gábor továbbra is jelentős összeggel támogatja a labdarúgócsapatot.

Úszás: Sebestyén Dalma olimpiai A szintet ért el 200 méteres vegyesúszásban a Győr Open pénteki versenynapján. Klubja, a Győri Úszó SE közösségi oldala szerint Sebestyén egyéni csúccsal, 2:12.33 perces eredménnyel nyerte meg futamát. Az eddigi rekordja 2:12.78 perc volt, amit az idei országos bajnokságon úszott, az olimpiai A szint pedig 2:12.56 perc.
    Ebben a sportágban az A szint nem jelent feltétlenül olimpiai szereplést, mivel egy országból számonként legfeljebb két sportoló nevezhető, de 200 vegyesen eddig csak Hosszú Katinka és Sebestyén úszott a szintidőn belül.

Kosárlabda: A címvédő Falco KC több mint száz pontot szerezve győzött Jászberényben a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának pénteki mérkőzésén. A mezőny legeredményesebbje a jászberényi Donovan Donaldson volt 25 ponttal, a szombathelyi együttesből - amely szerdán még Zaragozában játszott Bajnokok Ligája-mérkőzést - De'Quon Lake 23 pontig jutott.

Jászberényi KSE - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 81-108 (20-33, 16-26, 21-26, 24-23)

Az UNI Győr lesz a házigazdája a női kosárlabda Európa Kupa A csoportjának, amelynek küzdelmeit buborékrendszerben bonyolítják le. A nemzetközi szövetség (FIBA) pénteki közleménye szerint ebben a négyesben a győriek mellett az Atomerőmű-KSC Szekszárd, a török Bellona Kayseri Basketbol, valamint az ukrán BC Prometey szerepel. Az Aluinvent DVTK Ankarában a B csoportban játszik majd, a házigazda Orman Genclik mellett a svéd A3 Basket Umea, valamint az izraeli Ramla ellen. A VBW CEKK Cegléd a C csoportban ugyancsak Törökországban, Antalyában a vendéglátó Hatay mellett az orosz Sparta&k M.R. Vidnoje, és a szintén török Adana ellen lép pályára.
    A január 19. és 22. között sorra kerülő tornákról az első két helyezett jut a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket is buborékokban rendezik meg március 16-18-án.

Röplabda: A MAFC-BME három játszmában legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának pénteki mérkőzésén. A mezőny legeredményesebbje a fővárosiak kecskeméti nevelésű játékosa, Csoma Krisztián volt 17 ponttal.

 MAFC-BME - Kecskeméti RC 3-0 (17, 23, 20)

Női Extraliga: Az Újpest vendéglátóként három játszmában legyőzte az MTK csapatát a női röplabda Extraliga alapszakaszának pénteki mérkőzésén. A mezőny legeredményesebb játékosa az újpestiek kolumbiai centere, Valerin DeLacruz Carabali volt 15 ponttal. Sikerével az UTE ötmeccses nyeretlen szériát zárt le a bajnokságban.

Újpesti TE-MTK Budapest 3-0 (19, 21, 21)