• 2024 03 28

Korpási arany-, Lévai Zoltán ezüstérmes Belgrádban

Remek magyar szereplés az egyéni világkupán

Vasárnap a kötöttfogásúak küzdelmeivel folytatódott Belgrádban az egyéni világkupa, amely a 2020-as év fő versenye lett az elmaradó világbajnokság miatt. Mindez remek magyar sikerekkel, hiszen Korpási győzött a szerb fővárosban, Lévai csak a döntőben kapott ki. Míg Torba és Szőke is bebirkózta magát a hétfői fináléba.

Szombaton két magyar is döntőbe jutott Belgrádban, közülük a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint a 72 kilósok között a kontinensbajnok örmény Malkas Amojannal harcolt az aranyéremért. A BVSC kötöttfogású birkózója a második menetben szerezte vissza ellenfele intéselőnyét és ezt meg is őrizte a meccs végéig. Hiszen ekkor az 1-1-es eredmény már neki kedvezett. Korpási Bálint tehát világkupa győzelemmel zárta az évet. 2016 óta minden világversenyen dobogóra állt, ahol elindult. Jövőre pedig megcélozza a kvalifikációs viadalokon az olimpiát. De mivel a súlycsoportja nem lesz ott az ötkarikás játékokon, így eggyel "lejebb" megy, a 67 kilogrammosok közé.

 Lévai Zoltán márciusban Rómában az Európa-bajnokságon a finálét bukta el, így az Eb-ezüstérmes, U23-as kontinensbajnok, a 77 kilogrammos súlycsoportban megpróbált ezúttal fényesíteni az érmén, azonban ezt nem akárki, hanem az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Roman Vlaszov ellen kellett volna megtennie. Lévainak azonban nem sikerült borítania a papírformát, mert az orosz kiemelését nem tudta védeni, így 6-1-re kikapott. Most is maradt tehát számára az ezüst.

A vasárnap kezdődő súlycsoportokban a 63 kg-osban a friss Eb-bronzérmes Torba Erik előbb a fehérorosz Daurovot, majd az algériai Dzsebbarit győzte le. A döntőben hétfőn a katonai világbajnok orosz Lokjajevvel találkozik.

A junior Eb-győztes, 20 éves Szőke Alex előbb technikai tussal nyert a görög Joszifidisz ellen, majd legyőzte az Ázsia-bajnok Dzuzupbekovot, végül a cseh Omarovot. A fináléban neki is orosz rivális jut, a lehető legkomolyabb. A világ-, és Európa-bajnok Jevlojev ellen küzdhet majd az aranyéremért.

A további magyar indulók közül Kecskeméti Krisztián technikai tussal kikapott a vb- és Eb-aranyérmes Marjanjantól, de a vigaszágon folytathatja. A junior Eb-győztes Lévai Tamás viszont fehérorosz Kulijevtől elszenvedett veresége után kiesett. Hétfőn így három magyarért szoríthatunk, uíganis az Európa-bajnok Barka Emese kisebb betegsége miatt végül kihagyja a viadalt.