Karakas Hedvig aranyérmet szerzett az 57 kg-os hölgyek versenyében a csehországi judo Európa-bajnokságon, legyőzve többek közt a címvédót és az ötszörös kontinensgyőztest..
Ennél méltóbb helyre nem is kerülhetett volna a súlycsoport aranyérme ezen a napon, mint a magyar klasszis nyakába. Karakas, világranglista helyezése okán, kiemeltként, a második fordulóban kezdte a versenyzést. A lengyel Anna Kuczera elleni hosszabbításos csata kellően bemelegítette Hédit, akire a címvédő várt a következő körben. Az orosz Mezseckaja irányított a mérkőzés elején, ként intéssel előnyben is volt, ám egy földharc során kishíján befejezte a mérkőzést Karakas. Ezt még túlélte az előző kontinesbajnok, ám a mozzanat "benne maradt" az oroszban, és végül a nyolcadik perc elején a leléptetés sorsára jutott. Az elődöntő következett a bolgár llijeva ellen, ahol ugyancsak két intéssel kezdett a magyar rögtön az első percben, ám nem sokkal a vége előtt egy vazari értékű dobással sikerült fordítani. Jöhetett a döntő! Hogy ki ellen? A súlycsoport talán legnagyobb alakja, az olimpiai bronzérmes, ötszörös világbajnoki érmes, ötszörös Európa-bajnok portugál Telma Monteiro volt az ellenfél. A bakui Európa Játékokon is ők ketten vívták a finálét, és Hédinek azóta volt miért visszavágnia. És meg is tette! A mérkőzés komoly taktikai csata volt, pontot nem láthattak a nézők. A hosszabbítást Karakas bírta jobban erővel, űzte, hajtotta ellenfelét, amivel intésbe "kényszerítette" riválisát, és megérdemelten gyűjtütte be pályafutása legfényesebb érmét.
Egy súlycsoporttal lejjebb Pupp Réka sikerrel vette az előtte adódó első akadályt, vagyis legyőzte a moldovai Blanarut. A folytatásban aztán a hozzá hasonlóan junior Európa-bajnok svájci Kocher ellen hosszabbításban veszített és helyezetlenül zárt az Eb-n.
A férfiak 66 kg-os súlycsoportjában újonc versenyző képviselte a magyar színeket. A tizennyolc esztendős Szegedi Dániel is a hosszabbításban vérzett el első felnőtt kontinenstornáján, a nálánál csaknem kétszer olyan idős portugál Oleinic ellen.