• 2020 11 30

Van stílusunk, amit jó nézni!

Pisont István a válogatott sikereiről...

Hogy milyen területeken és mennyit fejlődött a generációváltáson átesett nemzeti együttesünk, az is kiderül a Honvéd korábbi 31-szeres válogatottjának, Pisont Istvánnak a véleményéből.

2018. szeptember elején felkészülési mérkőzés nélkül rögtön tétmeccsen mutatkozott be Marco Rossi a magyar labdarúgó válogatott kispadján, mint szövetségi kapitány (a finnek elleni idegenbeli vereséggel nyitottuk az őszi Nemzetek Ligája sorozatot, még 2018-ban). Innen jutottak el Szalai Ádámék Bulgária és Izland legyőzésével a jövő évi EB-ig, ahol ismét 24 csapat lehet ott (közülük 19 a legutóbbi franciaországi kontinenstornán is szerepelt, 2016-ban lehetett először 24 válogatott).

A Honvéd jelenlegi egyik edzője honlapunknak elmondta, hogy a svájci Lugano légiósa, Kecskés Ákos miért teljesített jobban a második félidőben és miért használta a bal lábát is a vasárnapi Szerbia elleni hazai Nemzetek Ligája összecsapáson, ahol 1-1 lett a végeredmény.

Pisont elárulta, hogy mitől van tökéletes összhang Rossi és a játékosok között, valamint azt is, hogy mennyi pluszt ad egy légiósnak, ha sok feladatot kap külföldön klubjánál. 

A kispestiek egykori meghatározó középpályása kicsit irigyli a mostaniakat azért, hogy ennyi komoly nemzetközi találkozón pályára léphetnek címeres mezben, ami a fejlődés egyik záloga.

Véleménye szerint minden kerettagot nagyon motivál az, hogy amikor lehetőséget kap a szövetségi kapitánytól, akkor bizonyíthasson, mert csak így kerülhet be az EB-n szereplő magyar válogatottba.