• 2024 03 28

Szombat délután az OTP Bank Ligában

Döntetlen a Hungária körúton

A Zalaegerszegi TE hátrányból fordítva, két szép lövéssel 2-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként, míg a koronavírus-járvány által megtizedelt Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel.

A felcsútiak sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el, míg a kék-fehérek három kudarcot követően gyűjtötték be ismét a három pontot. Jól kezdett a hazai csapat, Antonio Mance első élvonalbeli találatával előnybe is került. Nem sokkal később egyenlítettek a zalaiak az előrehúzódó Zoran Lesjak szép góljával, innentől kezdve pedig mezőnyfölényben játszottak. Mégis a Puskás Akadémia állt közelebb a vezetés újbóli megszerzéséhez, előbb Mance lövése csattant a kapufán, majd a szünet előtt a horvát támadó fejesét a gólvonal közeléből fejelte ki egy vendégvédő.

A második félidő nagy felcsúti helyzetekkel kezdődött, de a Zalaegerszeg szerezte meg a vezetést egy újabb szép lövéssel: Szánthó Regő a tizenhatos sarkáról csavart a kapu jobb oldalába. A Puskás Akadémia nagy energiákat mozgósított az egyenlítésért, közben hátul fellazult a védelme, amit a vendégek gyors kontratámadásokkal igyekeztek kihasználni. A hajrához közeledve elkeseredetten küzdött az egy pontért a hazai gárda, ám nem sikerült betalálnia.

OTP Bank Liga, 9. forduló: Puskás Akadémia FC-ZTE FC 1-2 (1-1)

Felcsút, Pancho Aréna, 789 néző, v.: Zierkelbach
gólszerzők: Mance (13.), illetve Lesjak (20.), Szánthó (53.)
sárga lap: Radics (45.), Szolnoki (71.), Nagy Zs. (83.), illetve Szalai D. (16.)

Puskás Akadémia FC: Tóth B. - Radics, Szolnoki, Meissner, Nagy Zs. - van Nieff (Baluta, 58.), Plsek (Urblík, 58.) - Slagveer (Vanecek, 77.), Knezevic, Kiss T. (Weslen Junior, 26.) - Mance

ZTE FC: Demjén - Szalai D., Szépe, Lesjak, Bobál D., Gergényi - Vass P. (Favorov, 75.), Sankovic, Bedi - Szánthó (Zivko, 89.), Könyves (Babati, 67.)

    Az immár öt kör óta nyeretlen Mezőkövesd annak ellenére sem tudott győzni, hogy a kispestiek Tamás Krisztián kiállítása miatt a 18. perctől emberhátrányban futballoztak. A mérkőzés elején jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a lendületes letámadásra építő csapatok, majd a 18. percben Tamás, aki korábban éles szögből lőtt kapufát, a felező környékén szállt bele látványosan Besirovicba, így azonnal piros lapot kapott. A Mezőkövesd azonban közel húsz percig nem tudta érvényre juttatni emberelőnyét a lelkes és harcos Budapest Honvéddal szemben. A szünet előtti hajrában pedig hiába irányította a játékot a vendégcsapat, a kapura nem jelentett veszélyt.
    A második félidőben közelebb került ellenfele kapujához a Mezőkövesd, amely a 62. percben a védők mögé jó ütemben bemozgó Berecz révén megszerezte a vezetést. Előnyének azonban nem sokáig örülhetett, mert a hazai együttes büntetőt harcolt ki - ápolás miatt akkor éppen kilenc kispesti játékos volt pályán -, amit Hidi váltott gólra. A folytatásban ismét nem tudott érvényt szerezni létszámfölényének a sablonos és sokat rontó Mezőkövesd, így a cserékkel jól frissítő Honvéd kiharcolta a döntetlent.
    A kispestiek negyedik hazai fellépésükön is nyeretlenek maradtak a bajnoki szezonban, két vereség után másodszor szereztek egy pontot. A Mezőkövesdnek ezzel a döntetlennel megszakadt a négy forduló óta tartó pont nélküli sorozata.

Budapest Honvéd FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1582 néző, v.: Kárpály
gólszerzők: Hidi (69., 11-esből), illetve Berecz (62.)
piros lap: Tamás (18.)
sárga lap: Kamber (17.), Baráth (76.), Bocskay (84.), Szendrei (87.), illetve Jagodics (30.), Borjacsuk (54.), Cseri (76.), Karnyicki (82.), Vadnai (88.)

Budapest Honvéd: Tujvel - Baráth, Kamber, Lovric - Szabó A. (Kesztyűs, 67.), Szendrei, Hidi, László (Kocsis, 67.; Németh D., 94.), Tamás - Tóth-Gábor (Bocskay, a szünetben), Zsótér (Nagy G., 67.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos - Farkas (Lakveheliani, 57.; Vadnai, 73.), Jagodics, Meszhi, Eperjesi - Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic (Jurina, 85.) - Vutov, Szerderov (Borjacsuk, a szünetben)