• 2020 10 23

Újabb diósgyőri vereség

A hajrában tudott győzni a Paks

A Paks 2-1 arányban verte a hazai pályán játszó Diósgyőrt az OTP Bank Liga 6. fordulójában. Érdekesség, hogy a forduló mindhárom eddig lejátszott mérkőzésén 2-1-es vendégsiker született.

Nagy elánnal kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, és letámadásával többször zavarba hozta a hazaiakat. A Diósgyőr a félidő második felére tette kiegyenlítetté a mérkőzést, ám mégis hátránnyal vonult pihenőre, ugyanis Windecker a hosszabbításban megszerezte csapatának a vezetést. A fordulás után szabadrúgásból egyenlítettek a hazaiak Molnár Gábor révén, majd nagy erőket mozgósítva igyekeztek a győzelmet megszerezni, azonban helyzetig ritkán jutottak. A félidő végi percek aztán ezúttal is a zöld-fehéreké voltak. Egy ellentámadás utáni szögletből Szakály szerzett gólt megintcsak a hosszabbításban, így a Paks kicsikarta a győzelmet. A Diósgyőr pedig sorozatban harmadik vereségét könyvelte el.

OTP Bank Liga, 6. forduló:
Diósgyőri VTK-Paksi FC 1-2 (0-1)
Miskolc, 3045 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Molnár (49.), illetve Windecker (45+1.), Szakály (91.)
sárga lap: Sesztakov (43.), Iszlai (57.), illetve Windecker (29.), Szabó (85.)

DVTK: Antal - Sesztakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla - Márkvárt, Iszlai - Molnár (Rui Pedro, 86.) - Hasani (Ivanovski, 74.), Drazic, Grozav

Paks: Hegedüs - Lorentz, Osváth (Kulcsár, 67.), Gévay, Szabó J. - Windecker, Balogh, Böde (Csősz, 56.) - Bertus (Szakály, 67.), Sajbán, Hahn (Haraszti, 82.)

(fotó: paksifc.hu)