• 2024 04 20

Fucsovics tovább menetel Párizsban!

Meggyőző játék Monteiro ellen

A francia nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában érdekelt Fucsovics Márton három játszmában, magabiztosan múlta felül a brazil Thiago Monteirot.

Rögtön az elején belekezdtek a felek, az első négy game-t a fogadó nyerte. Ezután lehiggadtak a kedélyek és komótosan haladt a mérkőzés a rövidítés felé, ám Fucsovics 6-5-nél break-labdához jutott, és ha már így alakult, meg is nyerte vele az első játszmát. A folytatásban aztán a magyar nem ismert kegyelmet, a második és harmadik szettben mindössze négy játékot engedélyezett a világranglistán 84. Monteironak. A fordulópont a második játszma harmadik game-jénél volt, amikor Fucsovics a saját adogatását csak a 17.! szervajáték után nyerte meg, ám a második felvonás folytatásában a brazil mindössze 2! labdamenetet írhatott a saját javára. A harmadik szettet a magyar break-kel kezdte és azzal is fejezte be, mintegy keretet adva meggyőző teljesítményének, és a vártnál talán simábban, de a látottak alapján cseppet sem túlzó fölénnyel jutott a következő körbe.

Francia nyílt teniszbajnokság, Roland Garros, férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé kerülésért):

Fucsovics Márton (63.) - Thiago Monteiro (brazil, 84.) 7:5, 6:1, 6:3

(fotó: AFP)