• 2024 03 29

Zsinórban harmadszor is nyert a Paks

Már a dobogón a Paks

A házigazda Paks 0-1-ről fordítva 3-1-re legyőzte a Zalaegerszeget.

A vasárnapi Paks-ZTE mérkőzés is igazolta, hogy Könyves Norbert tartja remek formáját, hiszen a Zalaegerszeg támadójának a góljával szerzett vezetést a vendégegyüttes Pakson. A dolog pikantériája, hogy Könyves tavaly még a Paks bentmaradását segítette, idei öt gólját viszont már kék mezben szerezte. Balogh Balázsnak ezen az őszön először sikerült bevennie az ellenfelek kapuját, de éppen a legjobbkor. Hiszen az első félidő hosszabbításában egyenlített góljával a  hazai csapat. A fordulás után pedig kiderült, hogy Bognár Györggyel egyelőre nem tud hibázni a Paks. Valamint az is, hogy Könyves távozása és Böde védősorba rendelése után is maradt gólerős csatára a paksiaknak. Hiszen Hanh János volt ezúttal is a házigazdák nyerőembere.  Hanh az MTK ellen mesterhármast szerzett, igaz akkor büntetőből is eredményes volt. Ezúttal viszont csak akciógólt szerzett. Előbb a 49., majd a 75. percben is bevette Demjén kapuját, ezzel a Paks 3-1-re győzött. Így az a gárda, amely három fordulóval ezelőtt még kiesőhelyen állt, vasárnapi sikerével fellépett a dobogó harmadik fokára az OTP Bank Ligában.  

OTP Bank Liga, 7. forduló:
Paksi FC-Zalaegerszeg 3-1 (1-1) 
Paks, 1602 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Balogh B. (45+2.), Hahn (47., 74.), illetve Könyves (25.)
sárga lap: Gévay (57.), illetve Szánthó (29.)

Paks: Hegedüs - Gévay (Lorentz, 78.), Böde, Lenzsér - Bertus, Windecker (Sipos, 86.), Balogh B., Szakály (Ádám, a szünetben), Osváth - Sajbán (Kulcsár D., 63.), Hahn (Nagy R., 78.)

ZTE FC: Demjén - Kovács B. (Gergényi, 54.), Lesjak, Bobál D., Szépe - Vass P. (Zimonyi, 88.), Bedi, Szánthó (Koszta, 54.), Sankovic (Dragóner, 67.), Szalai D. (Tarasin, 54.) - Könyves