• 2020 10 23

Döntetlen Moszkvában

Értékes pontszerzés Oroszország ellen

A magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott szerdán a csoportot vezető oroszok vendégeként a labdarúgó Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B divízió negyedik fordulójában.

Az biztosan kijelenthető, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem győzni jár Moszkvába, hiszen Oroszország, akkor még Szovjetunió fővárosában utoljára 1956-ban sikerült nyernie a mieinknek. Oroszország elleni két idegenbeli sikerünket pedig az első világháború előtt értük el. Múltidézés ide vagy oda, ezúttal sem lehettek vérmes reményei a magyar együttesnek a legutóbbi világbajnokságon nyolc közé jutó szbornaja ellen. 

Marco Rossi pedig ismét változtatott. Gulácsinak vissza kellett térnie a klubcsapatához, így Dibusz védett. Elől pedig ezúttal a Szalai-Nikolics duó támadott, de a belgrádi kezdőhöz képest változott a középpálya és a védelem összetétele is. De akárhogyan is állt össze a magyar együttes, az első félidőt gyakorlatilag két komoly orosz lehetőséggel úszta meg. A 9. percben, majd a félidő hajrájában jutottak igazi sanszhoz a házigazdák. Előbbinél a védők blokkja segített, utóbbinál Dibusz vetődött ki jól, utána pedig mentettek a mezőnyjátékosok. Az egyébként lassan csordogáló és könnyen felejthető első játékrészben négyszer is próbálkoztak kapura lövéssel a mieink, azonban igazi veszélyt ezek egyike sem hozott. 

A két csapat szeptemberi budapesti mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is az első félidő hajrája és a második eleje volt nagyon neuralgikus. A válogatott őszi meccsein ez egyébként is jellemzően kritikus periódus. A fordulás után ugyanis magasabb fokozatba passzoltak az oroszok, aminek meg is lett az eredménye. Előbb Dibusz védte hatalmas bravúrral Dzjuba lövését, majd Jonovon múlt, hogy nem lőtt gólt, amikor nem találta el a labdát az ötösön. Szerencsére később sem lett ez Jonov estéje, hiszen az orosz játékos iszonyatosan nagy kapufát lőtt az 57. percben. A magyar csapat ekkor, és gyakorlatilag szinte az egész második felvonásban inkább rombolt, mint épített, igaz azt határozottan és nagy sikerrel tette. A második félidő egyetlen igazi magyar helyzetét, Nego hagyta ki, aki ezúttal kezdő volt, és a csereként beállt Varga Kevin keresztlabdáját lőtte egyből kapura öt méterről, azonban ezt blokkolták.

A találkozó maradék 25 percében jöttek az oroszok, akik igyekeztek végig nyomás alatt tartani a magyar kaput, de az igazán nagy hazai helyzeteken már túl voltunk ekkor. Mosztovoj, Ozdojev és Dzjuba lövése is gólhelyzet volt, utóbbi elég nagy, de nem született ezekből sem gól.

A magyar labdarúgó-válogatott ezúttal nem játszott jól és ez alapján megállapítható, hogy kihozta a maximumot a moszkvai meccsből a pontszerzésével. A mieink így tovább tartják a második helyet a csoportban hét pontjukkal, a nyolc pontos Oroszország mögött. Az idei Nemzetek Ligája előtt kitűzött cél, azaz a bentmaradás elég közel van. Hiszen a csoport másik meccsén a törökök 2-2-es döntetlent játszottak Szerbiával, így három ponttal a harmadikok, míg a szerbek kettő egységgel a negyedik helyen állnak a csoportban két fordulóval a vége előtt.

Folytatás novemberben az Izland elleni Eb-pótselejtezővel és az utolsó két NL meccsel. 

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 4. forduló: Oroszország-Magyarország 0-0
Moszkva, v.: Michael Oliver (angol)
sárga lap: Ozdojev (34.), Kudrjasov (63.), illetve Botka (24.), Fiola (71.), Szalai A. (86.)

Oroszország: Sunyin - Szmolnyikov, Szemjonov, Kudrjasov, Zsirkov (Karavajev, 67.) - Mirancsuk (Bakajev, 55.), Zobnyin, Ozdojev (Szobolev, 81.) - Ionov (Gazinszkij, 67.), Dzjuba, Kuzjajev (Mosztovoj, 55.)

Magyarország: Dibusz - Botka, Orbán, Szalai A. - Nego, Sigér, Kalmár (Schäfer, 76.), Holender (Fiola, a szünetben) - Gazdag (Nagy, a szünetben) - Szalai Á. (Könyves, 83.), Nikolics (Varga, 61.)