• 2024 10 08

Fucsovics már a 32 között a Roland Garros-on

Három magabiztos játszma továbbjutást ért

Fucsovics Márton a Danyiil Medvegyev elleni bravúros győzelme után ezúttal már a legjobb 32 közé jutásért lépett salakra a francia nyílt teniszbajnokságon.

A spanyol Albert Ramos-Vinolas villámrajtot vett a mérkőzés elején és 3-0-ás előnyre tett szert, ám 4-3-ra már Fucsovics vezetett. Végül rövidítés döntött az első játszmában, melyet a magyar sima 7-2-vel nyert meg. A folytatásban 3-3-ig fej-fej mellett haladtak a felek, majd ahogy az ATP 44. spanyol megnyerte a nyitójátszma első három game-jét, úgy nyerte Fucsovics a második szett utolsó három játékát, ezzel téve szert 2-0-ás előnyre. A harmadik játszmát a spanyol kezdte és megízzadt azért, hogy ne veszítsen zsinórban négy game-t, a 11. labdamenet végén került előnybe. Sőt 4-3-as vezetésénél elvette a magyar adogatójátékát, így közel került ahhoz, hogy visszajöjjön a mérkőzésbe. Azonban, hogy Fucsovics mennyire volt ott fejben a mérkőzésen, jól mutatja, hogy innen kezdve Ramos-Vinolas már nem nyert game-t a meccsen. Háromjátszmás győzelmével Fucsovics Márton magabiztosan jutott a harmadik fordulóba a Roland Garros-on, ahol a brazil Thiago Monteiro ellen mérkőzik majd.

Francia nyílt teniszbajnokság, Roland Garros, férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Fucsovics Márton (63.) - Albero Ramos-Vinolas (spanyol, 44.) 7:6 (7:2), 6:3, 7:5

(fotó: AFP)