• 2024 04 20

Balázs kiesett, Babos továbbjutott

Babos Tímea párosban lépett tovább

Balázs Attila három játszmában kikapott a tizedik helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Aguttól, így a második fordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságtól.

    Az ATP-rangsorban 87. magyar játékos - aki az első fordulóban a japán Ucsijama Jaszutaka legyőzésével pályafutása első főtáblás Grand Slam-mérkőzését nyerte - egyáltalán nem kezdett megilletődötten, a találkozó elején remek nyerő ütésekkel kétszer is elvette esélyesebb ellenfele szervajátékát. Adogatóként kevésbé tudott hatékony lenni Balázs, 3:1-es vezetése után pedig fogadóként is többet hibázott riválisánál, aki ezt kihasználva 37 perc után szettelőnyhöz jutott.
    A folytatásban Bautista még inkább bemelegedett, a második szett első 16 labdamenetéből Balázs Attila mindössze négyet nyert meg, játékot pedig először és utoljára 0:5-nél tudott nyerni a játszmában. A harmadik felvonásban sem változott a játék képe, a spanyol játékos szórta a nyerő ütéseket - összesen 29-ig jutott -, míg Balázs továbbra is sokat rontott, a mérkőzés végéig 34-et.
    Összességében végig az történt a pályán, amit Bautista szeretett volna, így a világranglistán tizedik játékos simán, 107 perc alatt győzött.

       2. forduló (a 32 közé jutásért): Roberto Bautista Agut (spanyol, 10.)-Balázs Attila 6:3, 6:1, 6:2
    korábban:
Fucsovics Márton-Albert Ramos Vinolas (spanyol) 7:6 (7-2), 6:3, 7:5

A világbajnok Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős győzelemmel kezdte meg szereplését a francia nyílt teniszbajnokságon. A második helyen kiemelt magyar, francia duó a nyitókör első játszmájában nagyszerűen teniszezett az Anna Kalinszkaja, Julija Putyinceva orosz, kazah páros ellen, és mindössze hat pontot veszítve, 19 perc alatt söpörte be azt.
    A második szettre összeszedte magát a rivális, 4:4-es állásig kétszer is brékelni tudott. Babosék ekkor semmire hozták adogatójátékukat, majd fogadóként második meccslabdájukat kihasználva 55 perc alatt továbbjutottak.
    Az elmúlt két évben vb-győztes magyar, francia duó a 32 között a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói kettőssel találkozik.
 

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Anna Kalinszkaja, Julija Putyinceva (orosz, kazah) 6:0, 6:4