• 2024 04 20

Ez történt 2019-ben - augusztus

Világbajnoki érmek és olimpiai kvóták jegyében

Augusztus a kajak-kenu világbajnokság és az FTC nemzetközi menetelésének a jegyében

A szegedi kajak-kenu világbajnokságon a magyar olimpiai csapat 12 kvótát szerzett a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, ez a szám eggyel még utólag nőtt, így jelen állás szerint 13 magyar kajak-kenus biztosan ott lehet majd 2020-ban az ötkarikás játékokon. De ez a szám még nőhet. A hazai vb a már megszokott módon magyar éremesőt hozott. Hiszen a mieink 5 arany, 4 ezüst és 3 bronzéremmel végeztek az éremtáblázat harmadik helyén. Kopasz Bálint férfi kajak egyes ezer méteren lett világbajnok. A Balassa, Apagyi duó a kajak párosok között 200-on harmadik. Kenu egyesben Adolf Balázs 5000 méteren, míg a Hajdu, Jonathán duó 500-on lett második. A kajakos hölgyeknél Csipes Tamara 1000, Bodonyi Dóra 5000-en nyert egyesben. A Hagymási, Medveczky duó 1000 méteren kettesben, míg a női kajak négyes 500 méteren lett első. A Kiss Bianka, Lucz Dóra kettős K2 200-on ért be a harmadik helyen és szintén bronzérmes lett Kozák Danuta 500 méteren. A női kenusoknál a Balla-Devecseriné páros 200 és 500 méteren is ezüstérmet nyert. És a parakenus Kiss Péter aranyérmével kvalifikált a jövő évi paralinpiára.

Az öttusázók is megszerezték az első kvótáikat a tokiói olimpiára. A Bath-i Európa-bajnokságon ugyan Kovács Sarolta és Demeter Bence sem szerzett érmet azonban ennek ellenére mind a ketten megszerezték a tokiói indulási jogot.

A dzsúdósok közül pedig heten is ott haladnak a tokiói úton, hiszen Tóth Krisztián, Karakas Hedvig, Csernoviczky Éva, Pupp Réka, Ungvári Attila, Cirjenics Miklós és Szabó Frigyes is kvótás helyen áll a világranglista alapján. Az augusztusi tokiói világbajnokságon viszont nem szerepelt jól a csapat, hiszen komoly eredmény nélkül zárt.

Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban ezüstérmet szerzett a Linzben zajló evezős világbajnokságon. Üröm az örömben, hogy ez a szám nem szerepel az olimpiai programján,  így a második hely nem ért kvótát.

 Nem maradt 2019-ben sem a magyar futball Európa Liga főtáblás együttes nélkül. A Ferencváros ugyan a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a zágrábi 1-1 után, 4-0-ra kikapott Budapesten a későbbi főtáblás Dinamo Zagreb ellen, de ezek után a kisebbik európai kupában bejutott a csoportkörbe. A Suduva ellen play-off meccsen az idegenbeli iksz után, haza környezetben 4-2-re győzött, így sorozatban a második magyar csapat élte meg a kupaőszt is.