• 2024 03 29

Új időszámítás a magyar sísportban

Először rendeznek FIS alpesisí-versenyt Magyarországon

Első alkalommal lesz felnőtt nemzetközi alpesi síverseny hazánkban! A sporttörténelmi eseményt a Magyar Sí Szövetség rendezi a Magyar Paralimpiai Bizottsággal közösen a Mátraszentistváni Sípark FIS minősítésű sípályáján, február 6-án és 7-én. Mindkét versenynapon műlesiklásban állhatnak rajthoz az indulók, de a FIS verseny mellett a szövetség megrendez egy két futamos para nemzetközi síversenyt is.

Magyarország első FIS versenyének a Mátraszentistváni Sípark ad otthont, ahol javában zajlik a versenypálya előkészítése a futamokra. A Magyar Sí Szövetség szakmai stábja, valamint ifjúsági versenyzői megkezdték a pálya tesztelését.

Miklós Edit, a Magyar Sí Szövetség elnöke személyesen is kipróbálta a sípályát, és a szövetség a honlapján tette közzé gondolatait: “Nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a sítörténelmi pillanatnak. Már nagyon készülünk a versenyekre, és bízunk benne, hogy népes mezőny vesz részt a futamokon. Ifi válogatottunk a napokban birtokba vette a pályát, és a szövetségi edzők is kipróbálták már, ahogy jómagam is. Egybehangzóan az a véleményünk, hogy a sípark munkatársai jó munkát végeztek. A világ legnépszerűbb sípályáin járhattam és versenyezhettem aktív éveimben, és összehasonlítva a világkupás pályákkal elmondhatom, hogy nemzetközi szintű és minőségű körülményeket teremtettek a mátraszentistvániak. Reméljük, az időjárás is a kegyeibe fogad minket, és egy emlékezetes FIS versenyt tudunk lebonyolítani” – nyilatkozat Miklós Edit.

A FIS minősítést a Mátraszentistváni Sípark 1-es pályája már évekkel ezelőtt megkapta, de a nem megfelelő időjárási viszonyok miatt eddig nem sikerült nemzetközi futamokat rendezni. A jövő heti FIS versenyre jelenleg minden feltétel adott. (fotók: sipark.hu)