• 2022 06 30

Papírforma vereség Norvégia ellen

A két erősebb ellenfél ellen nem sikerült szoros mérkőzést játszani

A magyar férfi floorball válogatott második mérkőzésén is nála jóval magasabban jegyzett válogatott ellen lépett pályára a poprádi világbajnoki selejtező tornán.

Tegnap voltak momentumai Szlovákia ellen a mieinknek, ám kijött a tudáskülönbség, holott néhány éve még partiban voltunk északi szomszédunkkal. Vereség lett a vége. Ha lehet a Norvégok még nehezebb ellenfélnek igérkeztek a második csoportmeccsen.

A várakozás ellenére bátor magyar válogatott vette fel a kesztyűt a világranglista hatodik északiakkal, akik három perc elteltével büntetőhöz jutottak. A vezetés megszerzésére azonban még várniuk kellett, mert Olesen belebonyolódott a cseleibe a rávezetésnél. Várniuk kellet, de csak másfél percet, egy három az egyes szituációt nem hibáztak el. A mieink egyre kevésbé tudták felvenni a norvégok nagy tempóját, amik kiállításokat és abból született gólokat eredményeztek. Négyig jutott az ellenfél a harmad végére.

A középső játékrészt jó szellemben kezdte a magyar válogatott, helyzeteket dolgozott ki és öt perc elteltével Müller János révén szépíteni tudott. Kisvártatva újabb büntetőhöz jutottak az észekiak, ám ebből sem született gól, a kapunkat ezúttal védő Szuri Zoltán bravúrjának köszönhetően. Ám fokozta a tempót az ellenfél, és bár jobban játszott a csapat mint egy nappal korábban nem tudta megakadályozni a futószalagon érkező norvég gólokat. Ebben a harmadban is négy alkalommal kellett a magyar hálóból kivenni a labdát.

A záró harmad az elsőhöz hasonlóan alakult. Az egyetlen különbség egy norvég kiállítás volt, ami még az előző harmadról húzódott át és 42 másodpercig lehetőséget adott a mieinknek, hogy pihenten dolgozzanak a támadó térfélen. Fel is álltak a magyarok, nyugodtan járatták a labdát, várva a lövőhelyzetre, ami kétszer adatott meg. A harmadik játékrészben ennél többször már nem, miközben a norvég válogatott tizenhatszor próbálkozott, hogy újabb négy gólt érjen el. Nem csoda,hogy a mérkőzés legjobbjának Szurit választották a végső dudaszó után. Második mérkőzését is elvesztette tehát a magyar floorball válogatott világbajnoki selejtezőn, ám mindkétszer nálánál jóval magasabban jegyzett ellenfél ellen kellett bizonyítani. Holnap 18.00-kor Olaszország lesz az ellenfél a csoportkör zásásaként, akik ellen győzelmi esélyekkel és a csoport harmadik helyének megszerzéséért lépnek pályára a mieink.

Floorball világbajnoki selejtező, EURO2, D csoport, Poprád, Szlovákia:

Norvégia - Magyarország 12-1 (4-0, 4-1, 4-0)

Magyar gólszerző: Müller 26'  

Magyarország: Hotz Erik, Szuri Zoltán (kapusok), Csorba Gellért, Ressely Norbert, Mile Benedek, Németh Richárd, Kádár Gergely, Viczena Áron (védők), Harangozó Szilárd, Rési Tamás, Rácz Domokos, Rési Zoltán, Müller János Pfneiszli Péter, Zelei Kristóf, Szelley Áron, Ádám Milán, Tóth Krisztián  Vonderviszt Fülöp, Czank Dávid (csatárok) 

A csoport másik mai mérkőzésén Szlovákia 19-1-re verte Olaszországot.