• 2024 04 20

Súlyos vereség a floorball vb-selejtezőn

Közte tíz Szlovákia ellen

Megkezdte szereplését a poprádi floorball világbajnoki selejtező tornán a magyar férfi válogatott. Vasárnapig négy mérkőzés vár a csapatra.

Öszesen három helyszinen, két-két négyes csoportban zajlanak az európai kvalifikációk a világbajnokság mezőnyének 16 helyére. A magyar csoport küzdelmei Poprádon kerülnek megrendezésre, ahol a házigazda Szlovákia (9. a világranglistán) és Magyarország (27.) mellett Norvégia (6.) és Olaszország (30.) alkotja a négyes csoportot. A mieink a három csoportmérkőzés után még egy helyosztót is játszanak a másik poprádi csoport (Svájc, Belgium, Oroszország, Elefántcsontpart) azonos helyén végzett csapata ellen. Az új lebonyolítási rend szerint egy helyszínről összesen három nemzet jut ki a vb-re a két négyesből. A csoportelsők mérkőznek egymással az első helyért, a másodikok a harmadik helyért, a harmadikok az ötödik, és a csoportutolsók a hetedik helyért.

Az utóbbi évek legerősebb magyar válogatottjában négy játékos, Harangozó Szilárd, Müller János, Rácz Domokos és Ressely Norbert bír jelentős tapasztalattal, ami a nemzeti csapat nemzetközi szereplését illeti, ők ugyanis szerepeltek a 2012-es vb-n, amikor utoljára volt résztvevő Magyarország. Tizenegyen azonban komoly tétmeccsen most szerepelnek először a felnőtt válogatottban. Ami az esélyeket illeti, szoros mérkőzésekben, és talán két győzelemben reménykedhetünk a torna előtt, bár a világranglista helyezés erősen meghatározza az erőviszonyokat.

A vendéglátók nagy elánnal vetették magukat a mérkőzésbe és alig telt el két perc megszerezték a vezetést. Sőt még fel sem ocsúdhattak a magyarok máris kettő volt oda. Az esélyesebb szlovákok úgy várták a tornát, hogy a norvégok elleni mérkőzésük dönt majd a csoportelsőségről. Két gyors góljuk talán túlzottan megnyugtatta őket, amit a kontráiban bízó magyar válogatott könyörtelenül kihasznált. Rácz és Pfeinszli góljaival 38 másodperc alatt egyenlítettek a mieink. Sajnos nem tartott sokáig az öröm, egy perccel később ismét a hazaiaknál volt az előny, majd újabb egy perc múlva megint kettővel vezettek a házigazdák. Az első húsz perc második fele aztán sok izgalmat nem hozott, ami már maradhatott volna így a dudaszóig. El tudtunk volna tekinteni a pár másodperccel a harmad vége előtt esett újabb szlovák góltól, amivel már jelentős előny birtokában vonulhatott az ellenfél szünetre. A folytatásban sem változott a játék képe rohamozó hazaiak, védekező vendégek. Két perc játék után büntetőből növelhették volna előnyüket a fehér mezesek, ám Hotz bravúrral védte Gasparik lövését. Továbbra is nehezen tudta megállítani a lendületes hazai offenzívát a magyar válogatott, és a második harmad utolsó percében esett harmadik vendéggól ellenében már tíz állt az eredményjelzőn szlovák oldalon. A záró harmad sem igért sok jót a mieink számára, mivel a vendéglátok nem lassítottak, és újabb gólokkal terhelték meg a mérkőzés végét megváltásként váró magyar válogatott kapuját.    

Floorball világbajnoki selejtező, EURO2, D csoport, Poprád, Szlovákia:

Szlovákia - Magyarország 14-3 (5-2, 5-1, 4-0)

Gólszerzők: Rácz 8', Pfeinszli 9', Rési Tamás 40'  

Magyarország: Hotz Erik, Szuri Zoltán (kapusok), Csorba Gellért, Ressely Norbert, Mile Benedek, Németh Richárd, Kádár Gergely, Viczena Áron (védők), Harangozó Szilárd, Rési Tamás, Rácz Domokos, Rési Zoltán, Müller János Pfneiszli Péter, Zelei Kristóf, Szelley Áron, Ádám Milán, Tóth Krisztián  Vonderviszt Fülöp, Czank Dávid (csatárok) 

Hasonlóan egyoldalú mérkőzést vívott egymással a csoport másik két csapata, ahol Norvégia 18-1-re legyőzte Olaszország csapatát. Holnap a mieink Norvégia ellen lépnek pályára.