• 2020 08 11

Kvótahelyzet

Nézzünk szét hogy állnak a magyar sportolók az olimpiai indulásért zajló küzdelemben

Sportágról sportágra haladva számba vesszük kik szereztek jogot az olimpiai indulásra, kik állnak közel hozzá, és kik azok, akik még reménykednek.

ASZTALITENISZ

Magyarországnak Pergel Szandra, Madarász Dóra és Fazekas Mária szerzett indulási jgot a tokiói olimpiára, sőt a január utolsó teljes hetében rendezett portugáliai kvalifikációs tornán bravúrosan játszva a női csapat is megtette ugyanezt. Ez azért is nagy fegyvertény, mert ugyan mi magyarok jelen voltunk a sportág indulásánál is, magyar csapat még nem állt asztalhoz olimpián. A férfiaknak ellenben, bár mindent megtettek érte, nem sikerült a hölgyekénél is nagyobb bravúr. 

Vegyespárosban a 3 World Tour tornáról és a világranglistáról még 6 hely kiadó. Itt a Szudi Ádám, Pergel Szandra duó jó eséllyel pályázhat egy kvóta megszerzésére. Egyesben Európának a moszkvai kvalifikációs tornán osztanak 4 kvótát mindkét nem számára, illetve a világranglista alapján további egy hely talál gazdára.

Kvótazárás: 2020. június 30.

ATLÉTIKA

Eddig 5 magyar sportoló teljesítette az induláshoz szükséges nevezési szintet. Az egyes számokban a szintteljesítés június 29-én zárul. Ezután tölti fel a nemzetközi szövetség (WA) az egyes versenyszámok mezőnyét az aktuális világranglista alapján, így várhatóan több sportoló annak ellenére, hogy nem érte el a kvalifikációs szintet, lehetőséghez jut az olimpiai részvételre.

Az eddigi kvótás sportolók: Halász Bence (kalapácsvetés), Márton Anita (súlylökés), Gyurátz Réka (kalapácsvetés), Krizsán Xénia (hétpróba), Kácser Zita (3000m akadályfutás).

BIRKÓZÁS

A világbajnokságon Magyarország 4 indulási jogot szerzett. A szabadfogásúak és a női szakág 1-1, a kötöttfogásúak 2 kvótával rendelkeznek.

A nemzetnek kvótát szerző sportolók:
Kötöttfogás: Lőrincz Viktor (87kg), Lőrincz Tamás (77kg)
Szabadfogás: Muszukajev Iszmail (65 kg)
Nők: Sastin Marianna (62kg)

Március 19-22. között Budapest, április 30.-május 3. között Szófia lesz az európai, illetve a világkvalifikációs torna rendezője. Mindkét viadalról minden súlycsoportból a két döntős szerzi meg az indulás jogát a nemzetének az olimpiára. A két versenyen további 2-3 kvóta megszerzésében reménykedhetünk.

CSELGÁNCS

Talán a leghosszabb versenysorozat végén alakul ki minden súlycsoportban az olimpia mezőnye. Hétről hétre utaznak a judósok, hogy értékes pontokat szerezzenek a kvalifikációs versenyeken. 2020 januárjában az alábbi magyar judósok állnak olimpiai indulásra jogosult helyen. A kvalifikáció május 30-án zárul.

A jelenleg kvótás helyen állók (a lista versenyről versenyre változik): Tóth Krisztián (-90kg, 5. helyen áll a világranglistán), Ungvári Attila (-81kg, 28.), Cirjenics Miklós (-100kg, 27.), Szabó Frigyes (-73kg, 42.), Karakas Hedvig (-57kg, 13.), Csernoviczki Éva (-48kg, 16.) és Pupp Réka (-52kg, 22.), Szigetvári mercédesz (+78kg, 33.), Gercsák Szabina (-70kg, 37.), Ungvári Miklós (-73kg, 43.).

A szakma 6-8 sportoló részvételére számít az olimpián.

A vegyescsapatok küzdelmében jelenleg 8 nemzet rendelkezik teljes gárdával az olimpiára. Magyarország a nők +70kg súlycsoportjában nem rendelkezik versenyzővel, így tizenharmad magával egy súlycsoporttal még adós az olimpiai induláshoz a csapatok versenyében. A legutolsó katari versenynek nagy jelentősége van a kvóta zárásánál, mert ott lehet a legtöbb pontot gyűjteni a ranglistára.

A legtöbb pontot hozó versenyek sorrendben:
január 23-25. Tel Aviv Grand Prix (ISR)
február 8-9. Paris Grand Slam (FRA)
február 21-23. Düsseldorf GS (GER)
március 6-8. Rabat GP (MAR)
március 13-15. Ekaterinburg GS (RUS)
márc 27-29. Tbiliszi GP (GEO)
április 3-5. Antalya GP (TUR)
május 8-10. Baku GS (AZE)
május 28-30. Doha (QAT)

EVEZÉS

Már 37 nemzet rendelkezik legalább 1 egység kvalifikációjával az olimpiára. A vb-n nem szereztek a magyarok indulási jogot. Kvótát még két regattán osztanak, az európai kvalifikációt április 27-29. között Varese, a világkvalifikációt május 17-19. között Luzern rendezi. Az európai regattán egypárban (M1x,W1x) 3, könnyűsúly kétpárban (LM2x,LW2x) 2, a világkvalifikációs versenyen az összes versenyszámban 2 kvótát osztanak. Egy egység kvalifikációjára lehet esélyt.

ÍJÁSZAT

Közel állt a kvótaszerzéshez 2019-ben Banda Árpád, de végül lemaradt a nagy cél elérésétől. Még két versenyen lehet egyéni indulási jogot szerezni. Az Európa-bajnokságon (május 20-26., Antalya) 4, a világkvalifikáción (június 22-28., Berlin) 1 hely vár még gazdára. Árpádnak van kis esélye valamelyik versenyen a kvótaszerzésre. 

KAJAK-KENU

A 2019. évi szegedi vb-n 13 olimpiai kvótát lapátoltak össze a magyarok, 5 férfi és 6 női kajakos, továbbá 2 női kenus szerzett indulási jogot a nemzetnek (Kopasz Bálint, Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István, Kozák Danuta, Lucz Dóra, Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra, Balla Virág, Takács Kincső). A magyar egységeknek az európai kvalifikációs versenyen a csehországi Racice-ben (május 6-7.), továbbá a 2. világkupa viadalon a németországi Duisburgban (május 21-24.) nyílik lehetőség a még hiányzó 3 férfi kenus, és az 1-1 férfi kajakos és női kenus kvóta megszerzésére. A két viadalon a férfiak K-1 200m-en, K2 1000m-en, C-1 és C2 1000m-en, a hölgyek C1 200m-en ülhetnek hajóba.

A szlalom-szakágban május 15-17. között az angliai Lee Valley rendezik az Európa-bajnokságot, ahol még lehet esély egy kvóta megszerzésére női C-1 számban Schmid Júlia révén.

KARATE

Az olimpia egyes súlycsoportjainak 10 fős mezőnyét a 2020. április 20-i világranglista négy, a párizsi kvalifikációs viadal (május 8-10.) három, a házigazdák egy, és a kontinensek két reprezentánsa alkotja. Tadissi Martialnak (-67kg) és Hárspataki Gábornak (-75kg) van még esélye az indulás megszerzésére.

A kvalifikáció legfontosabb versenyei a Premier Liga-küzdelmek.
Január 24-26. Párizs
Február 14-16. Dubai
Február 28.-március 1. Salzburg
Március 13-15. Rabat
Április 17-19. Madrid

KERÉKPÁR

Az országúti kvalifikáció már lezárult. Magyarország 1 kvótát kapott a férfi mezőnyversenyben. Pályakerékpárban március 2-án zárul a 2018-2020 eredményeit figyelembe vett ranglista minden versenyszámban. Magyarország a nemzetek ranglistáján sprintben a 18., omniumban a 26. helyen áll. Két versenyzőnknek van esélye az olimpiai részvételre.
Montain Bike-ban május 28-án zárul a kvalifikációs ranglista. A nemzetek ranglistáján a férfiaknál Magyarország a 18., a nőknél a 17. helyen áll, ami 1-1 kvótát jelent az olimpia mezőnyébe. Mindkét utóbbi szakágban nehézséget okoz, hogy egy-egy versenyzőnk teljesítménye alapján szerez pontokat a nemzet a ranglistán, míg más országok merítése sokkal nagyobb.

KÉZILABDA

A nőknél a magyar válogatott Győrben március 20-22. között Oroszország, Szerbia és Kína csapatával mérkőzik az első két hely valamelyikének megszerzéséért, ami olimpiai indulást jelentene. Férfi csapatunk nem lesz ott Tokióban, miután a januári Európa-bajnokságon, ugyan bravúrosan teljesítve, az előzetes várakozást felülmúlva megteremtette magának az esélyt a kvalifikáció kivívására, de végül elbukta azt.

KOSÁRLABDA

A felnőtt olimpia műsorán először szereplő 3x3-as tornára még mindkét magyar válogatott versenyben van az indulásra. A férfiak házigazdaként mérkőzhetnek meg Mongólia, Szlovénia, Hollandia, Lettország és Lengyelország válogatottjával a tornagyőzelemért és az olimpiai részvételért.

A nők számára két esély is adódik. Először márciusban Indiában mérkőznek meg az első három hely valamelyikének megszerzéséért, ami tokiói kvótát jelentene. Ha ez nem sikerülne, akkor a férfiakhoz hasonlóan áprilisban Budapesten, a tervek szerint a Hősök terén felállított pályán Japán, Irán, Hollandia, Olaszország és Tajvan együttesével küzd a tornagyőzelemért.

ÖKÖLVÍVÁS

A férfiak és nők is két esélyt kapnak az olimpiai részvétel megszerzéséért. Március 13-23. között Londonban rendezik az európai selejtező tornát, ahonnan a férfiaknál 52, 57 és 63 kg–ban 8, 69, 75 és 81 kg-ban 6, 91 és +91 kg-ban 4, a nőknél 51, 57, 60 és 69 kg-ban 6, 75 kg-ban 4 öklöző juthat el Tokióba. A következő lehetőség május 13-24. között Párizsban a világkvalifikációs tornán nyílik, ahol az egyes súlycsoportokban a következő megosztásban szerezhetők kvóták: 

férfiak 81 kg 3 vagy 4, 91, +91 kg 3, a  többi súlycsoport 4 vagy 5 hely.
nők 74 kg 3, 51 kg 5 vagy 6, a többi súlycsoportban 3 vagy 4 hely.

ÖTTUSA

Ketten, Kovács Sarolta és Demeter Bence kvótát szereztek a nemzetnek. Magyarország még további 1-1 kvótára pályázhat. Három hely kiadó a világbajnokságon (május 23-31., Xiamen), illetve 8 hely a júniusban záródó világranglistáról.

SPORTLÖVÉSZET

Hárman, Péni István és Mészáros Eszter puskában, Major Veronika pedig pisztolyban már olimpiai indulási jogot szerzett a nemzet számára. A légpuska és légpisztoly számokban február 23. és március 2. között rendezik a légfegyveres Európa-bajnokságot Wroclaw-ban, ahol a dobogós helyezések jelenthetnek kvalifikációt az olimpiára. Ezután a csehországi Plzen-ben rendezik (május 18-25.) az európai nemzetek számára az utolsó kvalifikációs versenyt, ahol légpuskával 2, légpisztollyal 1, az 50m puska, a gyorstüzelő pisztoly és a 25m pisztoly számokban 1, a koronglövő számokban trapban 1, skeetben 2 kvótát osztanak. 5-6 kvóta elérésével számolhatunk.

SÚLYEMELÉS

Három időszakban megszerzett kvalifikációs pontok alapján alakul ki minden súlycsoport 14 indulójának névsora. Egy nemzet maximum 4 férfi és női emelőt adhat a ranglista alapján a mezőnybe. Korábbi doppingvétségek miatt a nemzetközi szövetség korlátozta néhány nemzet indítható versenyzőinek a számát. Négy nemzet 1-1, további 13 pedig 2-2 emelőt indíthat az olimpián, két nemzet pedig kizárásra került.
A 7-7 súlycsoportban a magyar emelők közül az aktuális ranglistán Nagy Péter (+109kg) a 23. helyen, Szuromi Tímea (81kg, 87kg) két súlycsoportban a 24. illetve a 19. helyen áll. Az igen tehetséges Boros Viktória (87kg) is még odaérhet az olimpiára. A kvalifikációs időszak zárása április 30.

TAEKWONDO

Milánó rendezi április 17-19. között az európai olimpiai kvalifikációs versenyt. Minden súlycsoportban 2-2 kvóta kerül kiosztásra. A magyar válogatott versenyzők közül a fiatal Patakfalvy Luca (53kg) kvalifikációjára lehet esély.

TENISZ

A kvalifikációs ranglista június 8-án zárul. AZ első 56 teniszező kap meghívást az olimpiára, de egy nemzetből maximum négy játékos. Egyesben a férfiaknál Fucsovics Márton az Australian Open után megjelenő ranglistán várhatóan az 54. lesz, míg a nőknél Babos Tímea 88 jelenleg. Utóbbi a párosok ranglistáján jóval előkelőbb helyen áll, a 3., így ő indulhat a párosok versenyében. Kérdés ki lesz a partnere, párostársának ugyanis a legjobb 300 között kell szerepelnie a ranglistán.

TOLLASLABDA

A kvalifikációs ranglistán a 2019. április 26. – 2020. április 20. közötti eredményeket veszik figyelembe. 38 sportoló indulhat a ranglista alapján az olimpián. Az első 16 helyen állók nemzetenként 2 kvótát kapnak, a 17. helytől pedig 1-1 kvótát. A 2019 decemberi ranglista alapján a nőknél Sárosi Laura, a férfiaknál Krausz Gergely kvótás helyen várja a folytatást.

TORNA

A világbajnokságon Kovács Zsófia szerzett kvótát egyéni összetettben, de Schermann Bianka is olyan helyen végzett, hogy kettőjük közül indulhat egy tornász az egyéni összetett versenyben. A honi szövetség dönt erről, várhatóan az idei Eb után.

A következő megmérettetéseken lehet még kvótát szerezni:

A 2018-2020-as FIG szer világkupa-sorozatról szerenként 1 kvóta szerezhető. Három verseny van még hátra:
február 20-23. Melbourne
március 12-15. Baku
március 18-21. Doha

Egyéni összetettben a 2020. évi Európa-bajnokságról 2, a 2020. évi egyéni világkupa-versenyről 1 kvóta vár gazdára.
Az egyes versenyek helyszínei:
április 30.- május 3. női Európa-bajnokság, Párizs
május 27-31. férfi Európa-bajnokság, Baku

A 2020. évi egyéni összetett világkupa-sorozat állomásai:
március 7. Milwaukee
március 21-22. Stuttgart
március 28. Birmingham
április 4-5. Tokió

RITMIKUS GIMNASZTIKA

Még 4 egyéni hely szabad, 3 kvóta a 2020-as FIG világkupáról kiadó, 1 pedig az Európa-bajnokságról (május 21-24. Kijev).

A világkupa-sorozat versenyei:
április 3–5. Pesaro
április 10–12. Szófia
április 17–19. Taskent
április 24–26. Baku

TRIATLON

A vegyescsapatok számára március 31-én zárul a kvalifikáció első szakasza. Ekkor 7 nemzet szerez kvótát. A további nemzetek május 9-én indulhatnak a pekingi kvalifikációs versenyen, ahonnan 3 nemzet csatlakozik az olimpia mezőnyéhez. Az egyéni ranglista május 11-én zárul. Onnan töltik fel az indulók sorát az olimpia 55 fős táblájára. A 2019. évi ranglistán Kovács Zsófia (39. hely), Bragmayer Zsanett (43.), illetve Bicsák Bence (28.), Tóth Tamás (48.) jelen pillanatban, így 2-2 férfi és női versenyzőnk áll kvótás helyen. A magyar vegyescsapat a rangsor 14. helyén tanyázik, így az egyéni indulók mellett a vegyes váltó is indulási helyen áll.

ÚSZÁS

A 10km-es nyíltvízi szakágban Rasovszky Kristóf szerzett a világbajnokságon tokiói kvótát. Az 50m-es medencés világbajnokságon a férfi 4x100m-es gyors, férfi 4x100m-es vegyes, a női 4x200m-es gyors és a mix 4x100m-es vegyes váltó végzett az első 12 között, így indulhat az olimpián. További A szintes úszók csatlakozhatnak a magyar csapatba, illetve a férfi 4x200m gyorsváltó is elérheti az olimpia mezőnyét. A váltószámokban a május 22-i ranglista alapján még 4 nemzet csatlakozhat az olimpia mezőnyéhez. Az egyéni számokban június 29-én zárul a kvalifikáció.

A következő versenyzők rendelkeznek olimpiai „A” szintes idővel:

Férfiak: 15
Lobanovszkij Maxim (50m gyors)
Németh Nándor (100m gyors)
Szabó Szebasztián (100m gyors, 100m pillangó)
Kozma Dominik (200m gyors)
Milák Kristóf (200m gyors, 100m pillangó, 200m pillangó)
Zombori Gábor (400m gyors)
Kalmár Ákos (1500m gyors)
Bohus Richárd (100m hát)
Telegdy Ádám (200m hát)
Cseh László (100m pillangó, 200m pillangó, 200m vegyes)
Kenderesi Tamás (200m pillangó)
Biczó Bence (200m pillangó)
Bernek Péter (200m vegyes, 400m vregyes)
Verrasztó Dávid (400m vegyes)
Gyurta Gergely (400m vegyes, 1500m gyors)
Holló Balázs (400m vegyes)

Nők: 8
Hosszú Katinka (200m gyors, 400m gyors, 100m hát, 200m hát, 100m pillangó, 200m pillangó, 200m vegyes, 400m vegyes)
Késely Ajna (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors)
Kapás Boglárka (400m gyors, 1500m gyors, 200m pillangó)
Mihályvári-Farkas Viktória (1500m gyors)
Békési Eszter (200m mell)
Burián Katalin (200m hát)
Szilágyi Liliána (200m pillangó)
Jakabos Zsuzsanna (200m pillangó)

A nyíltvízi úszás olimpiai kvalifikációs versenyét május 30-31-én rendezik Fukuoka-ban. Innen 9 úszó csatlakozhat az olimpia mezőnyéhez.

VÍVÁS

A kvalifikációs sorozat április 4-én zárul. 2019 befejeztével kvótás helyen áll a férfi kardcsapat, a női kard- és tőrcsapat és Siklósi Gergely férfi párbajtőr egyéniben. A világkupa-versenyeken egyéni és csapat viadalt is rendeznek. A GP csak egyéni viadal.

A kvalifikáció zárásáig a következő versenyeket rendezik fegyvernemenként:

Férfiak:

Párbajtőr:
világkupa
január 9-11. Heidenheim
február 7-9. Vancouver
március 20-22. Buenos Aires
GP
január 24-26. Doha
március 6-8. Budapest

Tőr:
világkupa
január 10-12. Párizs
február 21-23. Kairó
GP
február 7-9. Torino
március 13-15. Anaheim

Kard:
világkupa
február 21-23. Varsó
március 6-8. Padova
március 20-22. Budapest
GP
január 10-12. Montreal

Nők:

Párbajtőr:
világkupa
január 10-12. Havanna
február 7-09. Barcelona
március 20-22. Chengdu
GP
január 24-26. Doha
március 6-8. Budapest

Tőr:
világkupa
január 10-12. Katowice
február 21.-23. Kazan
GP
február 7-9. Torino
március 13-15. Anaheim

Kard:
világkupa
március 6-8. Athén
március 20-22. Sint-Niklaes
GP
január 10-12. Montreal

Az európai egyéni olimpiai kvalifikációs versenyt május 18-19-én rendezik Madridban. A torna győztese jogot szerez az olimpiai indulásra.

VITORLÁZÁS

Magyarország négy kvótát már megszerzett a nemzet számára: Berecz Zsombor (finn), Érdi Mária (laser radial), Vadnai Benjamin (laser radial), Cholnoky Sára (RS:X szörf).

További kvótaszerzésre a genovi világkupán nyílik esély minden hajóosztály számára április 13-19-között. Itt a magyar reményeket az RS:X szörf számban Gádorfalvi Áron, a 470 számban a Gyapjas testvérek élteti. Csak 1 kvótát osztanak minden hajóosztályban.

VÍZILABDA

A férfi válogatott Európa-bajnok lett a nemrég befejeződött budapesti kontinenstornán, így utazhat Tokióba. A hölgyek, bár bronzérmet szereztek, olimpiai indulási jogot nem. Az utolsó lehetőség erre a világkvalifikációs torna a még kvótát nem szerzett nemzetek számára, amit Olaszországban rendeznek március 15-22. között, itt további 3 kvóta talál gazdára.