• 2020 07 04

Versenyben az olimpiai indulásért

Ecseki talán élete meccsét nyerte a britek ellen

Újabb nagyszerű győzelmet aratott a magyar férfiválogatott a portugáliai Gondomarban zajló olimpiai selejtezőn, ezúttal a britek ellen, így továbbra is versenyben van a tokiói csapatverseny utolsó, még kiadó helyéért.

A sportág világszövetségének honlapján méltatják a magyar női csapat csütörtöki braúros kvótaszrzését, mint egy olyan ország csapatáét, amely alapító tagként szervezte egységbe az egyes nemzetek asztalitenisz sportját az alapszervezet 1926-os meglakításával, és amely számtalan éremmel rendelkezik világversenyekről, mégis első alkalommal nevezheti csapatát az ötkarikás játékokra.

Ezzel a céllal szállt harcba a magyar férfi csapat is, miután az első kör utolsó mérkőzését elbukta Svédország ellen, és így lemaradt a megszerezhető nyolc olimpiai indulási jog egyikéről. A nyolcaddöntőbel vesztesként kieső csapatok egyike, egy kieséses rendszerű sorozat végén, a vígaszágon, egy utolsó kvóta megszerzésének reményében állt asztal mögé. A mieink Nagy-Britannia csapatával kerültek szembe és 3-1 arányú győzelmet arattak. 

A két csapat közül a brit lehetett csalódottabb a portugáliai selejtező első szakasza után, hiszen hetedik kiemeltként bukott el a kvótaszerzés kapujában (a horvátok elleni 3:0-s vereséggel), míg a mieink a fehéroroszok elleni bravúros siker után a jóval esélyesebb svédekkel szemben maradtak alul.

A papírforma ezúttal sem a magyar csapat továbbjutását ígérte, de újra sikerült meglepetést szerezni. A legkevésbé meglepő a páros találkozó megnyerése volt, Ecseki Nándor és Szudi Ádám már nem egy kiváló duót megtréfált az utóbbi években, joggal bízhattunk bennük. Hozták is a meccset, 3:1-re verték meg Paul Drinkhall és Samuel Walker kettősét.

Majoros Bence két játszmában is megszorította a világranglista-22. Liam Pitchfordot, de az angolok éljátékosa ekkor még bírta a terhet, 3:0-s győzelemmel alakította 1:1-re a párharc állását. Fotó: (ittf.com)

Ezután jött az első igazán nagy bravúr, Szudi (126.) ugyanis négy játszmában legyőzte a világranglistán nála 58 hellyel előrébb jegyzett Drinkhallt (68.). Az angolnak az utolsó szettben már esélye sem volt.

Ekkor már komoly realitása volt a továbbjutásunknak, hiszen az utolsó meccsen Majoros esélyesnek tűnt Walker ellen. Az ő összecsapásukra azonban nem került sor, köszönhetően Ecsekinek. Bal kezes kiválóságunk pályafutása eddigi talán legnagyobb sikerét aratva 3:1-re megverte Pitchfordot, remekül bírva a szettek végjátékait!

A magyar csapat vasárnap 11 órától (magyar idő szerint) az indiaiakat búcsúztató csehekkel játszik, és ha nyer, akkor este újra a kvótáért küzdhet meg. A másik ágon Szlovákia és Hongkong van még versenyben.

OLIMPIAI CSAPATSELEJTEZŐ, Gondomar, Portugália
Férfiak, 2. szakasz, negyeddöntő:
Magyarország–Nagy-Britannia 3:1
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Paul Drinkhall, Samuel Walker 3:1 (9, –7, 5, 7)
Majoros Bence–Liam Pitchford 0:3 (–11, –6, –9)
Szudi–Drinkhall 3:1 (6, –8, 9, 3)
Ecseki–Pitchford 3:1 (8, –6, 9, 8)

A kör további eredményei, a mieink a felső ágon a csehekkel játszanak a 2. szakasz elődöntőjében
Csehország–India 3:1
MAGYARORSZÁG–Anglia 3:1
Szlovákia–Belgium 3:0
Hongkong–Lengyelország 3:1