• 2024 12 03

Fucsovics tovább menetel Melbourne-ben

Babos Tímea párosban javított

Fucsovics Mártont a világranglista 80. helyén álló amerikai Tommy Paul feletti sima, háromjátszmás győzelem repítette az Australian Open negyedik fordulójába, ahol ismét kihívója lehet a svájci géniusz Roger Federernek.

Az amerikai négy és fél órás, maratoni csatában verte az előző fordulóban a bolgár Dimitrovot, míg Fucsovics alig több mint két óra alatt végzett az olasz Sinner ellen. Ez meghatározó volt kettejük mérkőzésén. Az első játszma mindössze 22 percig tartott, a magyar háromszor break-elt, míg saját adogatását 15-re, 30-ra és semmire nyerte. A folytatás sem volt sokkal izgalmasabb, és nem csak azért, mert csak tíz perccel volt hosszabb, hanem mert ebben is gyakorlatilag csak a magyar volt a pályán. Az hogy magabiztos volt, nem fejezi ki szemléletesen azt, ami a pályán történt, két break és újra 6-1. A záró játszmában Paul már azzal szorosabbá tette a játszmát, hogy első adogatójátékát meg tudta nyerni, ám 2-2 után Fucsovics újra game-et nyert fogadóként és ezzel az előnnyel meg is nyerte a mérkőzést. A nyolcaddöntőben Roger Federer lehet a magyar ellenfele, aki várhatóan túljut Millman-en. A svájci fenomén ellen Fucsovics szoros mérkőzést játszott 2018-ban ugyanitt, tavaly Dubaiban találkoztak. A magyar olyan formát mutat előző három mérkőzésén, hogy eddigi legszorosabb mérkőzését játszhatja a volt világelsővel kettejük harmadik találkozóján

Grand Slam, Australian Open, Melbourne, férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):

Fucsovics Márton (67.) - Tommy Paul (amerikai, 80.) 6:1, 6:1, 6:4

Babos Tímea a sikertelen egyes első forduló után (a lengyel Swiatek ellen veszített sima két játszmában), megszokott párospartnere, Kristina Mladenovic oldalán készül megvédeni címét. A Jakupovics, Olaru páros elleni rajt nehezen indult, az első három játékot a fogadó fél nyerte, és ebből kétszer az ellenfél, akiket 5-5-nél sikerült utólérni, majd a egy újabb break-kel rövidítés előtt sikerült a magyar-francia duónak lezárnia a játszmát. A folytatásban Babosék kezdtek adogatni és szereztek előnyt, amit a szlovén, román kettős tizennyolcadik labdamenetre tudott kiegyenlíteni. Következő adogatójátékát viszont már elvesztette, így a verseny második kiemeltjének elég volt ezt az előnyt megőrizni a győzelemhez. A vártnál kicsit szorosabb győzelem után nehezebb mérkőzés vár Babosékra, hiszen a egyéni világelső ausztrál Ashleigh Barty és a német Julia Görges áll majd a háló túloldalán.    

Grand Slam, Australian Open, Melbourne, női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

 

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.) - Dalila Jakupovic, Raluca-Ioana Olaru (szlovén, román) 7:5, 6:3