• 2020 04 05

Döntetlen a csoportrangadón

Egy pont Spanyolország ellen

A magyar férfi válogatott második csoportmérkőzésén 11-11-es döntetlent játszott csütörtökön a spanyol csapattal a budapesti olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságon.

Az első meccsen még mindkét együttes bemelegített, a másodikon viszont már száz százalékon kellett pörögnie. A magyar-spanyol találkozó tétje ugyanis a csoportelsőség elérése és ezzel a könnyebb ág elérése és a nyolcaddöntő elkerülése volt a Duna Arénában. 

Az első negyedben minden a fehér sapkás magyar válogatott elképzelései szerint alakult, hiszen a 2-0-ra elhúztak Varga Dénesék és ezt a két gólos előnyt tartották is. Azonban az is látszott a zsúfolásig megtelt Duna Arénában, hogy ezen az estén bármilyen hibát kíméletlenül ki fog használni a spanyol gárda, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy a félidőre az előny egy gólosra csökkent. Mindezt egy hosszabb gólszünet előzte meg. 4-3-as magyar vezetésnél, ugyanis hatalmas le-fel úszást mutatott be mind a két gárda, amiből a mieink jöttek ki jobban, de végül 5-4-et mutatott az eredményjelző a térfélcsere előtt. 

A fordulás után a kapusbravúrok mind a két oldalon folytatódtak, hiszen Vogel Soma és López Pinedo is védést mutatott be védés hátán, a spanyolok viszont pont a legjobbkor tüntették el a hátrányukat. Hiszen a harmadik negyed utolsó két percében kettőt is dobtak. Ráadásul az utolsó góljukat Fernández egy tized máspodperccel a dudaszó vége előtt vágta be ballal a magyar kapuba. 

A záró felvonás Granados góljával indult, és innentől kezdve a magyar együttes úszott az eredmény után. Tegyük hozzá sikeresen. Varga Dénes 9-9-re egyenlített, de ez múló állapot volt, mert Mallarach gólja jött. Vámos egyenlítése után pedig Perrone alakította 10-11-re az állást és ekkor még volt hátra három perc. De akárhogy szerette volna a közönség, csak nem jött a hazai gól. Igaz a magyar kapu is érintetlen maradt. Aztán a legjobbkor jött Zalánki villanása és ismét egyenlő volt az állás. De ekkor még a sapnyolok támadhattak, akik viszont hibáztal. 15 másodperc volt még hátra a meccsből, amikor Märcz Tamás időt kért, de már nem született újabb gól, így végül 11-11 lett a végeredmény, ami abszolút igazságos. 

Ez pedig Varga Déneséknek kedvezőbb, hiszen az utolsó csoportkörben a spanyolok Törökországgal, a magyar válogatott Máltával játszik. A mieink pedig később szállnak vízbe, így a spanyol eredmény ismeretében kell olyan arányban győzni, hogy meg legyen a csoportelsőséghez.