• 2020 06 01

Újabb elképesztő rekord

Cápák támadtak Mányoki Attila úszótársaira

Mányoki Attila több cápával is találkozott már, tavaly kis híján belehalt az oroszlánmedúza-csípésekbe, idén azonban sikeresen átúszta az Észak-Írország és Skócia közötti Északi-csatornát. Ezzel 18. emberként teljesítette az Ocean's Seven sorozatot. Mányoki hihetetlen kalandjai mellett a további terveiről is mesélt a DIGI Sport híradójának.


Forrás: https://www.digisport.hu/39510/nem-mi-vagyunk-a-taplaleklancnak-a-csucsan

"Tavaly a méregmennyiség miatt, ami bejutott a szervezetembe, összeomlott a légzésem, leállt a keringésem, a bal tüdőlebenyem teljesen összeomlott. Számos olyan dolog történt velem, hogy az orvosok már azt mondták: nem látnak esélyt arra, hogy én ebből ki tudok élve jönni” - nyilatkozta a Sport24-nek.
De ki tudott, sőt rögtön azt mondta: ha törik, ha szakad, ő megcsinálja az úszók legkeményebbnek tartott kihívásának az utolsó, hetedik állomását. "Életemben nem kellett ennyire erős áramlatban úsznom, és ez mentálisan borzasztóan nehéz volt. Amikor partot értem Skóciában, az egy olyan mértékű érzelembombával töltött el, amit meglehetősen nehéz szavakba foglalni - nem csak azért, mert már háromszor próbálkoztam, hanem az út miatt, amelyet addig be kellett járnom, hogy egyáltalán idáig eljussak."
A nehézségekről így mesélt. "Számos olyan helyszín van, ahol ragadozók vannak, nem mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán, és borzasztó nehéz ellenük védekezni. Ezért jelentős mértékű szerencse is kell a kihívás teljesítéséhez, miközben az is fontos, hogy az ember nagyon-nagyon jó erőállapotban és mentális állapotban legyen."
Úszás közben komoly méretű cápákkal is összehozta már a sors, volt, hogy négy méterre úszott tőle két fehér cápa. "Nagyon-nagyon komoly esély van arra, hogy a kihívás résztvevője tigriscápába, fehér cápába, portugál gályába, oroszlánmedúzába, kockamedúzába, kardszárnyú delfinbe fusson bele. Számos olyan élőlénnyel lehet találkozni, ami az ember szívének azért nem tesz jót. Sajnos nem egy-kettő olyan barátom van, aki nem járt ilyen szerencsével – ők nem biztos, hogy ilyen vidáman tudnának erről mesélni.”
Őt cápák nem támadták meg, oroszlánmedúzák viszont igen. „Én ilyen szempontból szerencsés voltam, de tavaly amivel én összekerültem, az is a világ egyik legerősebb toxikus mérgével rendelkezik, tehát halálos. Nekem is nagyon kevésen múlott, hogy most itt tudok lenni. Sok kockázati tényező van, az idei évben két társamat is cápatámadás érte – pont azon a helyszínen, ahol én világcsúcsot úsztam. Rehabilitáción vannak, lágy részen érte őket a harapás, de azért ezek a támadások meglehetősen csúnyán is végződhetnek. Szerencsére túlvannak rajta, egyikőjük már el is kezdte a felkészülést.”
Mányoki Attila épphogy hazaért, de az Ocean's Seven új világrekordereként sem dől hátra. "Jövő évre a célom, hogy körbeússzam Manhattant, ez nagyjából 50 kilométer. Ez tagja a Triple Crown nevű úszósorozatnak, ebből nekem két állomásom megvan, és már csak Manhattan körbe úszása hiányzik, hogy megkapjam a koronát a fejemre.”