• 2024 12 03

Búcsúzott a Babos, Mladenovic kettős az idei US Opentől

Győztes első játszma után vesztett a magyar, francia duó

A nyolc között szenvedett vereséget az amerikai nyílt teniszbajnokságon a Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó.

A fehérorosz Viktoria Azarenka, az ausztrál Ashley Barty oldalán készült megállítani a verseny első kiemeltjét. Egyéniben mindketten nyugodtabban készülhettek volna a mérkőzésre, lévén előbbi 41., utóbbi 2. a WTA aktuális ranglistáján, ám párosban más a helyzet. Ezt rögtön az első szettben meg is tapasztalták Azarenkáék. A nyitó játszmában mindkét páros vesztett saját adogatójátékot, de mivel ebben 3-1-el Babosék voltak jobbak viszonylag sima 6-2-vel ők kerültek előnybe. A folytatásban Barty-ék kezdték az adogatást és nagyon simán hozták az első. Sőt hajszál híja volt, hogy 2-0-ra elhúz a rivális Baboséktól, de, ha nehezen is, sikerült egyenlíteni. Majd sima game-ek itt is, ott is, és egy-egy break itt is, ott is. Így haladtak a felek 6-5-ös Azarenka, Barty vezetésig, amikor is az újabb elvesztett adogatás már egyben a játszma elvesztését is jelentette "kettősünknek". A döntő játszma aztán teljes megdöbbentően egysíkú volt. Babosék nem tudtak saját adogatójátékot nyerni, ahogy a rivális egyre magabiztosabbá vált, úgy halmozott hibát hibára a magyar, francia kettős. Nem is lehetett más a vége, mint vereség, és búcsú.

US OPEN (57 238 700 DOLLÁR, GRAND SLAM-VERSENY, KEMÉNY PÁLYA), NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ:
Viktoria Azarenka, Ashley Barty )fehérorosz, ausztrál) - Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 2:6, 7:5, 6:1