• 2019 12 10

Biztos Szeged siker Tatabányán

Nem lett rangadó

A Szeged a vártnál talán könnyebben hozta a papírformát a férfi kézilabda Bajnokságban, amikor megszerezte a győzelmet a Tatabánya vendégeként.

A Bajnokok Ligája minden felett. Talán így is összefoglalhatnánk a szerdai kézilabda férfi bajnoki találkozót, ahol a Tatabánya fogadta a Szegedet. A BL csatákhoz szokott vendégek jóval kisebb fordulatszámon pörögve is győzni tudtak a bányászvárosban. De gondolva a Bajnokok Ligájára Pastor mester és csapata csak annyit tett bele ebbe a mérkőzésbe, amennyire elengedhetetlenül szükség volt a győzelemhez. A válogatottba talán a legtöbb játékost adó Tatabányát egy sérüléshullám is sújtotta, ami ha nincs talán szorosabb lehetett volna a találkozó, de nem lett. Mire a hazai gárda észbe kapott már 6-1-re vezetett a Szeged és a két csapat közti különbség az első félidőben négynél sohasem volt kisebb. A szegedi fölényt a hazaiak közül volt, aki nem bírta idegekkel. Az első félidőben Vranjes, a másodikban Sipos kapott ütésért egyből piros lapot, igaz a másik oldalon Bánhidi is hasonló sorsra jutott ugyanezért. A nagyszünetben 18-13-as szegedi vezetésnél jöhetett a pihenő, a fordulás után pedig csak nőtt a különbség. 10 perccel a vége előtt nyolc góllal vezetett a Szeged, de nem először volt ekkora a szakadék a két gárda a között. A vége 34-28 lett a vendégek javára, akik meglehetősen könnyedén szerezték meg a két pontot a találkozón.

Grundfos Tatabánya KC - MOL-Pick Szeged 28-34 (13-18)

A tabella:
1. Telekom Veszprém 6 6 - - 231-148 12 pont
2. MOL-Pick Szeged 5 5 - - 172-120 10
3. FTC-HungaroControl 3 3 - - 82-77 6
4. Dabasi KC 4 2 1 1 103-109 5
5. Balatonfüredi KSE 4 2 1 1 106-114 5
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 3 2 - 1 91-79 4
7. Csurgói KK 3 1 1 1 65-69 3
8. Eger SZSE 4 1 1 2 112-132 3
9. Grundfos Tatabánya KC 4 1 - 3 111-127 2
10. Mezőkövesdi KC 2 - 1 1 49-59 1
11. Sport36-Komló 3 - 1 2 65-82 1
12. Budakalász 4 - - 4 100-118 0
13. Orosházi FKSE-Linamar 4 - - 4 97-117 0
14. Váci KSE 3 - - 3 70-103 0