• 2024 03 29

Fucsovics visszatér a válogatottba

Az ukránok ellen ismét játszik majd

Fucsovics Marci visszatér a válogatottba a szeptemberi Davis Kupa-összecsapásra.

Fucsovics és Babos Tímea tavaly szeptemberben közölték: nem kívánnak együttműködni az MTSZ-szel. Januárban a két játékos aztán közösen jelentette be, hogy álláspontjuk nem változott, ezért továbbra sem kívánnak pályára lépni nemzeti színekben. Aztán ausguztusban valami megváltozot, hiszen Fucsovics Márton bejelentette, hogy visszatér a magyar válogatottba a szeptemberi Davis Kupa-összecsapásra.

"A visszatérése mindenképp előrelépést jelent, és reméljük, hogy a közte és a szövetség közötti fennmaradó további nyitott kérdéseket is sikerül megnyugtatóan rendeznünk" - mondta Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke.

Fucsovics a MOL Csapatnak elmondta, a sikerek érdekében nem foglalkozik a múlttal, csak előre néz, és lezártnak tekinti az elmúlt időszakot. "Aki ismer, vagy csak követte az eddigi pályafutásom, pontosan tudja, hogy a válogatott, a címeres mez mindig fontos volt nekem. Azok közé a teniszezők közé tartozom, akik a Davis-kupában akár többre képesek, mint az egyéni versenyeken. Természetesen követtem az eredményeket és örültem a fiatalok egy-egy részsikerének, nekik nagyon fontos lehetőség, állomás volt a csehek és a németek elleni meccs. A következő években lehet egy 18-as döntőre esélyes csapatunk, ha Piros Zsombor és Valkusz Máté tovább fejlődik és Balázs Attila egészséges marad. Tehát van realitása, hogy eljussunk Madridba. Ehhez persze kellene egy jó sorsolás is és mindenekelőtt az ukránok legyőzése."