• 2024 03 28

Galambos Péter ezüstérmes az Evezős vb-n!

Újra remekelt az Európa-bajnok evezős

Pénteken már a döntőkkel folytatódott az evezős vb Linzben.

Ahol Galambos Péter, Európa-bajnokunk egy fantasztikus ezüstérmet szerzett az év legfontosabb és legnagyobb versenyén!

A remek rajtot követően a magyar evezős rögtön a mezőny élére állt a táv első métereiben, majd az olasz Martino Goretti átvette tőle a vezetést. A táv nagy részében Goretti, Galambos és az idei kétszeres világkupa-győztes Sean Murphy evezett a dobogós helyeken. A Vb-n kirobbanó formát mutató Goretti tartotta stabil egy hajós előnyét, a váci világklasszis pedig 1500 méter környékén lemaradni látszott, Murphy több ízben át tudta tőle venni a második pozíciót. A magyar versenyző azonban az utolsó 400 méteren szédületes hajrát mutatott be, és 15-20 csapás alatt otthagyta ausztrál ellenfelét, így megszerezve a szenzációs második helyet a világbajnoki döntőben!

Könnyűsúlyú kettesünk is remekelt: Furkó Kálmán és Szabó Bence az U23-as Európa-bajnoki bronz után a felnőtt mezőny negyedik legjobb egysége lett idén! A páros kezdetben a mezőny végén, a hatodik pozícióban haladt. 1500 méter megtétele után a mieink felzárkóztak az ötödik helyre, majd egy hatalmas finissel a cseh egységet messze maguk mögött hagyva a negyedik helyen haladtak át a célvonalon, 4 másodperccel lemaradva a dobogóról.

Polivka Dóra és Krémer Eszer a normálsúlyú kettesek igen küzdelmes 'D' döntőjében egy jól kivitelezett rajtot követően az élen haladt, majd a táv második felében visszacsúszott a mezőny közepére. Az utolsó 500 méteren minden csapat óriási hajrába kezdett, a magyar kettes is nagy harcban volt az ellenfelekkel, és egy jó finisnek köszönhetően a harmadik helyen tudtak célbaérni, ezzel a 21. helyen zárták a Világbajnokságot.