• 2019 12 06

Eredményes luxemburgi napok

13 érmet szerzett a magyar fekvenyomó-válogatott

Remekeltek a magyarok a Luxemburgban megrendezett klasszikus fekvenyomó Európa-bajnokságon. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint az összes kategóriát beleszámítva a küldöttség hét arannyal, négy ezüsttel és két bronzéremmel térhetett haza.

A felnőtteknél a női open mezőnyben a tokiói világbajnok, korábbi Európa-csúcstartó Szabó Ágnes ezüstérmes lett. Ugyancsak másodikként zárt a kétszeres Európa-bajnok Palágyi Zsanett is 63 kilogrammosok között. Nyers Mónika is dobogóra tudott állni, miután bronzérmes lett az 52 kilósok között.

A junioroknál Véró Alex (+120 kg) megvédte Európa-bajnoki címét, a nőknél pedig az újoncként bemutatkozó Sallai Eszter mindenkit legyőzve, kontinensbajnoki aranyérmet szerzett.

A verseny legeredményesebb magyar versenyzője dr. Lombosi Melinda lett akinek, még a tokiói világbajnokságon elért teljesítményét is sikerült felülmúlnia. Korcsoportjában (40-50 évesek) és az open mezőnyben is diadalmaskodott a 41 éves versenyző aki, 150 kilós új open Európa-csúcsot és masters világcsúcsot teljesített a +84 kilogrammos női mezőnyben.
A masters I korosztályban Nyers Mónika (52 kg) és Salamon Erika (57 kg) is Európa-bajnok lett, akárcsak a férfiak masters III-as korosztályában Horváth Tibor hasonló kategóriájában a nehézsúlyúak között. Salamon Erika ráadásul a felnőtt korosztályban is indult, ott bronzéremmel zárt. Petróczki Magdolna és Schauer Kornél is feliratkozott az éremszerzők közé. Mindketten ezüstérmesek lettek Luxemburgban. Petróczki a női masters II-eseknél, Schauer pedig a master I-es korcsoportban állhatott dobogóra.

Az érmeken túl több pontszerző helyezést is elértek a magyar válogatott tagjai, aminek köszönhetően a felnőtt, és a masters fekvenyomó csapat is összetett Európa-bajnoki kupát vehetett át.