• 2024 04 19

Lékai, Veszprém kapitánya

Lékai Máté kilenc műtétet vészelt át, amíg az „Építők” csapatkapitánya lett

Lékai Máté szerint a szlovéniai edzőtáborban máris összehangolódott és kész a négyfrontos csatára a Telekom Veszprém kézilabda csapata, amelynek sportszakmai tengelyét mostantól Nagy László sportigazgató, David Davis vezetőedző, valamint jómaga, az újdonsült csapatkapitány forgatja.

Ötször műtötték a térdét (nem mindig teljes sikerrel), két-két alkalommal a veséjét és az ujját, már csak ezért is tiszteletreméltó, hogy Lékai Máté továbbra is a világ egyik legjobb irányítójátékosa, aki a Telekom Veszprém újdonsült csapatkapitányaként készül a bajnoki idény rajtjára. 

 „Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nem úgy lettem csapatkapitány, hogy egyszerűen csak kivártam a soromat, hanem odaadással és hatévi szorgalmas munkával szolgáltam rá David Davisnak, a vezetőedzőnknek a bizalmára. Irányító játékosként eddig is meghatározó szerepet betöltő játékosának éreztem magamat, de az is nyomós érv lehetett a döntésnél, hogy ebben a klubban hagyománnyá vált a magyar csapatkapitány kinevezése.  Büszke vagyok arra, hogy nem csupán a hazai kézilabdázás, hanem a sportág egyetemes történetének egyik meghatározó alakjától, Nagy Lászlótól vehettem át a váltóbotot. Ehhez már csak annyit fűznék hozzá, hogy Sterbik Árpád és Mirsad Terzic mögött én vagyok a veszprémi kötelékünk harmadik rangidőse, ám az életkorommal nem szoktam büszkélkedni. Jó csapatkapitány szeretnék lenni, akiben bíznak a társai, akire hallhatnak, akit a pályán nélkülözhetetlennek tartanak”- hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Lékai Máté, aki hivatásosként a PLER KC csapatában mutatkozott be, majd megjárta Szegedet és a szlovéniai Celjét, onnan hívták haza, és igazolták le 2014-ben Veszprémben.

A 134-szeres magyar válogatott és annak tagjaként londoni olimpiai negyedik helyezéssel büszkélkedő kézilabdázó szerint jól foroghat a most felpörgő Nagy László – David Davis – Lékai Máté tengely, azaz az újdonsült sportigazgató. a vezetőedző és a csapatkapitány szakmai együttműködése.

„Mindenki letett már jócskán az asztalra, ebben a hármasban csak az összetartás és az egy irányba tartás jeleit lehet felfedezni. Az új felállásban Nagy Laci a főnök, a mérkőzések kottáját David írja, én pedig a pályán mondjuk úgy, hogy az ő stratégiáját igyekszem a társaimmal karöltve megzenésíteni ”

Hogy ez a feladat mennyire nehéznek és bonyolultnak ígérkezik, arra abból is lehet következtetni, hogy a közös hangot immár tizennégy nemzet élsportolói – más és más egyéniségek - között kell a szakmai stábnak megteremtenie.

„Tizenegy napot töltöttünk együtt a számomra szép emlékeket idéző Szlovéniában, és bár a hangsúly az erőgyűjtésen és az állóképesség javításán volt, a magaslati edzőtáborozás az összecsiszolódást is szolgálta. Nap, mint nap tapasztaltam, hogy a most alakuló közösség ambiciózus, emellett jó fejnek számító játékosok társasága, ahol a „régiek” és az újak is az összetartozás szándékáról tesznek tanúbizonyságot.”

Nem titkolja, hogy 31 esztendősen is akad még tanulnivalója, főképpen a védőmunkája tökéletesítésében, ami viszont a csapat ütő erejét illeti, valószínűleg az elszalajtott lehetőségek miatt óvatos megközelítésre törekedett.

„A Telekom Veszprém két-két hazai és nemzetközi hadszíntéren is az első hely megszerzéséért fog küzdeni, de hogy jobb és ütőképesebb lesz-e annál az együttesnél, amelynek sokáig a csúcson járó Nagy László és Momir Ilics voltak a vezéregyéniségei, arra csak a jövő év májusa adhatja meg a választ. Amikor kialakul a Bajnokok Ligája négyes döntőjének mezőnye, majd nem sokkal később az első hely sorsát eldöntő mérkőzésre is sor került. Arra a csatára gondolok, amit sorozatban elvesztettünk, hiába ismételgettük, hogy most már tényleg a mi győzelmünknek kell következnie. Addig nem szabad jóslatokba bocsátkozni, míg nem látjuk, hogy mit tudnak az ellenfelek, kik erősödtek, vagy gyengültek meg.” hangsúlyozta Lékai Máté, akit tizenhat esztendősen az év serdülőkorú kézilabdázójának, 2017-ben pedig az Év Játékosának választották meg.