• 2024 04 20

BL-selejtező - A Dinamo Zagreb lenullázta a Fradit

Kiütés a második félidőben

Az 1-1-es zágrábi döntetlen után bizakodóan várhatta a Ferencváros a a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóját.

Két ziccer és két bravúr megadta az alaphangot a mérkőzés elején. A nagy iramú lendületes támadásokat veszélyes lövésekkel zárták a csapatok mindkét oldalon. Aztán az első negyedóra végén bekövetkezett az, amit mindenképpen el kellett volna kerülni, hogy gólt szerezzen a Zagreb. Az első mérkőzésen is jellemző volt a horvátokra , hogy a félidők elejét rettenetesen megnyomják és mint ahogy odahaza, a Groupama Arénában is eredményesek tudtak lenni ebben a szakaszban. Egy Olmo-Ademi összjáték után utóbbi lőtt félfordulattal a hálóba. A hazaiakat pár percre megfogta a gól, de a félidő második felére rákapcsoltak a zöld-fehérek és veszélyesek tudtak lenni a horvát kapu előtt. A félidőt Sigér kapufája zárta már a hosszabbításban, így maradt a 0-1 a szünetre. A második félidőben aztán tíz perc alatt eldöntött minden kérdést a Dinamo. Először Petkovic belsőzött be egy centerezést a 47. percben, majd az 55-bena remekül játszó Olmno kapta vissza a gólpaszt Ademitől és gurított tizenkét méterről a bal sarokba. Ezek után a Fradi meddő próbálkozásait és villámgyors horvát kontrákat láthattak a csalódott néző. Az egyik ilyen végén bevitte a kegyelemdöfést a horvát bajnok. Tíz perccel a vége előtt Majer húszonöt méteres lövése középre jött ki Dibuszról, amit Gojak okosan helyezett a tizenhatos vonaláról a jobb sarokba. És még nem volt vége. Heister húzta ki Orsic lábát a tizenhatoson belül, ám Petkovic fölérúgta a tizenegyest, de a hazai 0-4 így is nagy verés a Ferencváros számára.

Marad az Európa Liga a magyar bajnok számára.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-Dinamo Zagreb (horvát) 0-4 (0-1)

Groupama Aréna, 19 356 néző, v.: Buquet (francia)
gólszerzők: Ademi (16.), Petkovic (47.), Olmo (55.), Gojak (79.)
sárga lap: Civic (24., 69.), Heister (89.), illetve Ademi (26.), Hajrovic (28.), Majer (91.)
piros lap: Civic (69.)
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5-1-es összesítéssel.

Ferencváros
Dibusz - Lovrencsics G., Dvali, Blazic, Civic - Sigér, Haratin - Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) - Szihnyevics (Boli, 84.)

Dinamo Zagreb: Livakovic - Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac - Moro, Ademi (Gojak, 69.) - Orsic, Olmo (Situm, 84.), Hajrovic (Majer, 77.) - B. Petkovic