• 2024 04 20

Női U17-es kézilabda Eb: aranyérmes a magyar válogatott

Makulátlan mérleggel győztek

Hibátlan mérleggel, U17-es Európa-bajnok a magyar női válogatott, amely a fináléban négy góllal győzte le Svédországot Celjében.

A magyar együttes a középdöntőben már találkozott a svédekkel, akkor négy góllal győzött, akárcsak a vasárnapi fináléban. Az U17-es női válogatott végig vezetett a skandináv gárda ellen a döntőben. Az első 10 percben mindössze két svéd gól született, míg a félidőben 13-9-re vezetett ifj. Kiss Szilárd együttese.

A fordulás után rögtön felzárkóztak a svédek két gólos különbségre, de ez egy rövid állapot volt, hiszen innen zsinórban négy magyar gól esett. A skandiáv együttes korán nyitotta meg a nagy hajrát, aminek köszönhetően 21-19-re feljött, egy hat perces magyar gólcsendnek köszönhetően. Azonban a magyar kontroll a mérkőzés végén megmaradt, így végül a magyar csapat 28-24-re győzött és Európa-bajnok lett korosztályában.

Női U17-es Európa-bajnokság, döntő:
MAGYARORSZÁG-SVÉDORSZÁG 28-24 (13-9)
Celje, játékvezetők: Backovic, Palackovic (szlovénok).
MAGYARORSZÁG: Bukovszky, Németh K., Zsigmond (kapusok), Bánhidi, Faragó L. 2, Farkas J. 5 (1), Horváth N. 1, Juhász G., Kajdon 2, Koronczai 7, Kukely 3, Kürthi 3, Mérai 1, Rittlinger, Vámos M. 3, Woth 1. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd.