• 2024 04 18

Jó meccset szeretne játszani a DVSC a visszavágón

A história a Loki mellett szól

A Debrecen a realitások talaján maradva bravúrra készül a Torino elleni Európa Liga selejtező visszavágón. Igaz a továbbjutás az első meccs 3-0-a után már gyakorlatilag lefutott.

„Belottit mi is szívesen látnánk a csapatunkban bármilyen felfogásban játszik…”

Így felelt Herczeg András a DVSC vezetőedzője egy olasz újságíró azon kérdésére, hogy milyen szerepkörben jobb szerinte a Torino FC támadója, Belotti. A válasz persze mindent elmond a két csapat közti különbségekről is. Ahogy a DVSC vezetőedzője elmondta, 198 millió euró áll szemben a 6 millióval. De ennek ellenére jó meccset szeretne játszani a Loki csütörtökön a Torino elleni Európa Liga visszavágón. Remélhetően az első meccs 0-3-mához képet más eredménnyel, de mindenképpen más összeállításban, ahogy ezt a tréner el is mondta:

„Lesz változás az összeállításban, nyilván mi idegenben is szerettünk volna többet támadni, de nem tudtunk. A Torinoról azért tudni kell, hogy hazájában, Olaszországban is nagyon rámenősen játszik, és nagyon magas presszinget alkalmaz, és többnyire a mérkőzésein fölénybe tud játszani. Egy jó értelemben vett agresszív felfogásban játszanak. Nagyon nehéz ellenük játszani. Természetesen szeretnénk gól rúgni, többet támadni ezúttal.”

A história mindenesetre a DVSC mellett szól, hiszen nemzetközi kupameccs után olasz együttes még nem hagyta el győztesen Debrecent. Persze 15 ezer néző előtt játszani is különleges motiváció lesz a hazai labdarúgóknak. Így Ferenczi Jánosnak, is: „A visszavágón megpróbálunk egy nagyon szros eredményt játszani. Jól kiszolgálni a közönséget, mert nagyon szép számmal ki fognak jönni. Illetve nekünk ez egy óriási élmény, hogy egy ilyen topcsapat ellen játszhatunk és ezt szeretnénk kiélvezni.”

A Torinó stábja is lefutotta a kötelező köröket, de Mazzari mester egyértelművé tette, hogy ide is győzni jöttek:

„Mi egy győztes mentalitású csapat vagyunk. Ezt a győztes mentalitást kell végig vinnünk az egész szezonon, nemcsak a Debrecen elleni meccsen, de akkor is. Persze mindenki örült az első meccs eredményének, amit az első edzésen láttam is, hogy mindenki nagyon felszabadult volt és ezért talán egy kicsit kevésbé is koncentrált. De a hét folyamán ezt helyre tettük. Mindenki munkájával elégedett voltam és éles lesz a csapat a találkozóra.” Cristian Ansaldi a sajtótájékoztató másik olasz résztvevője azért kiemelte a Debrecen erősségeit is, amire figyelniük kell majd az olasz klub játékosainak: „ A Debrecent gyors játékosok alkotják. Kontrákra játszottak az első meccsen, és azt elég jól tették, amire figyelnünk kell. Nem szabad teret adnunk az ellenfélnek és ezáltal magabiztosan hoznunk kell a csütörtöki meccset is.„

Mazzari mester a sajtótájékoztatón már az Európa Liga csoportkörben való szereplésről is beszélt, ahová a Torino készül. Amihez persze először sikerrel kell vennie a DVSC elleni második körös Európa Liga-selejtező visszavágóját,  csütörtökön este fél hétkor a Nagyerdei stadionban.