• 2020 08 11

Három döntetlen, három továbbjutás

A Honvéd és a Debrecen idegenben, Fehérvár hazai pályán ikszelt az Európa Ligában

Mindhárom magyar csapat továbbjutott az Európa Ligában, így teljes lett a magyar siker, hiszen az FTC-vel együtt négyből négy a magyar csapatok mérlege. Úgy, hogy mindegyik gárda veretlen maradt.

A Fehérvár FC gól nélküli döntetlent játszott a montenegrói FK Zeta csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a csütörtök este Felcsúton rendezett visszavágón, így megőrizte négygólos előnyét és továbbjutott. Az előző idényben bajnoki ezüstérmes és Magyar Kupa-győztes együttes egy hete 5-1-re nyert vendégként, így a csütörtök esti összecsapásnak nem volt valódi tétje. A Fehérvár FC a következő körben a liechtensteini Vaduz csapatával találkozik, az első mérkőzést egy hét múlva rendezik Felcsúton.

    El-selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Fehérvár FC-Zeta FC (montenegrói) 0-0
    Felcsút, 2841 néző, v: McLaughlin (ír)
    sárga lap: Juhász (66.), illetve  Milojko (34.), D. Vukcevic (45.)
    kiállítva: D. Vukcevic (73.)
    továbbjutott: a Fehérvár FC, 5-1-es összesítéssel.

A Debrecen 1-1-es döntetlent játszott az albán FK Kukesi vendégeként csütörtökön, így 4-1-es összesítéssel továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójából. A bajnoki bronzérmes hajdúságiak egy héttel ezelőtt hazai pályán 3-0-ra nyerték meg a párharc első mérkőzését, a következő körben pedig az olasz Torino FC-vel találkoznak.

    Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó:
FK Kukesi (albán)-Debreceni VSC 1-1 (1-0)
Elbasan, v.: Todorov (bolgár)
    gólszerzők: Ethemi (17.), illetve Szatmári (58.)
    sárga lap: Teqja (19.), Shkurtaj (31.), Kitanovski (42.), illetve Tőzsér (45.)
    továbbjutott: a Debrecen 4-1-es összesítéssel.

 

A Budapest Honvéd továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójából, miután hazai 3-1-es sikerét követően csütörtökön 1-1-es döntetlent játszott a litván Zalgiris Vilnius vendégeként, a második fordulóban a Honvéd ellenfele a román Universitatea Craiova lesz.

     Európa-liga selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Zalgiris Vilnius (litván)-Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
Vilnius, v.: Saggi (norvég)
    gólszerzők: Antal (18.), illetve Kamber (62.)
    sárga lap: Pérez (10.), Baravykas (61.), illetve Kukoc (20.), Kálnoki-Kis (49.), Gazdag (73.)
    továbbjutott: a Budapest Honvéd 4-2-es összesítéssel.