• 2024 03 28

Majdnem hibátlan selejtező

Nyolcból heten a főtáblán

A keddi nap után szerdán is szinte hibátlan volt a magyar vívó teljesítménye a budapesti világbajnokságon. Hiszen nyolc indulónkból, két fegyvernemben heten jutottak be a legjobb 64 közé.

Dósa Dániel hibátlan volt a selejtezőben, így már a csoportkör után és bejutott a 64-es direkt kieséses táblára, melyet majd szombaton rendeznek. De nem csak egy magyar férfi tőröző jutott fel a főtáblára, hiszen Németh András és Mátyás Bálint szintén továbbjutott, míg a egyedül Mészáros Tamásnak nem sikerült mindez. Ő a csoportkörből még továbblépett, ám a 96 közé kerülésért 15:7-re kikapott a belga De Graaf-tól. 

A nap másik fegyvernemében, az utolsó selejtező számban, női kardban két magyarnak sikerült szerdán a legjobb 64 közé jutás, ahol már ketten alanyi, azaz a világranglistán elfoglalt helyezésük jogán ott voltak. Hiszen Márton Anna és Pusztai Liza egyaránt kiemelt volt, azaz nem kellett pástra lépniük. Katona Renáta, valamint Mikulik Júlia viszont selejtezett igaz minden túlóra nélkül. Hiszen egyetlen vereséget szenvedtek a csoportkörben, ugyanakkor mindkettejüknek olyan jó volt a találatkülönbsége, hogy befértek az első 16, főtáblára jutást jelentő hely valamelyikére. 

Ezzel a budapesti világbajnokság bevezető szakasza véget ért, ezután már csak döntős napok jönnek. A 24 magyar válogatott vívó közül 20 folytathatja a versenyzést a legjobb 64 között. Csütörtökön osztják az első érmeket, férfi kard és női párbajtőr egyéniben. A program reggel fel 9-kor kezdődik, a megnyitó ünnepség délután 6-kor lesz, és ezt követik majd a négyes döntők. 

Eredmények. Világbajnokság, Budapest, BOK Csarnok.

Férfi tőr egyéni, 190 induló. A csoportmérkőzéseken: Dósa Dániel 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Mátyás Bálint 4/2, Németh András 4/2, Mészáros Tamás 2/4 (továbbjutottak). 

A legjobb 96 közé jutásért: Németh-Marino (argentin) 15:10, Mátyás-Ng (szingapúri) 15:9, Mészáros-De Greef (belga) 7:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Németh-Cervantes (mexikói) 15:8, Mátyás-Perelmann (izraeli) 15:13.

Június 20-án a legjobb 32 közé jutásért: Dósa-Klein (német), Németh-Itkin (amerikai), Mátyás-Cassara (olasz).

 Női kard egyéni, 148 induló. A csoportmérkőzéseken: Márton Anna és Pusztai Liza kiemelt, Katona Renáta 5 győzelem/1 vereség, Mikulik Júlia 5/1 (a legjobb 64 közé jutottak).

Június 20-án a legjobb 32 közé jutásért: Márton-Kozaczuk (lengyel), Pusztai-Benitez Romero (venezuelai), Katona-Au (hongkongi), Mikulik-Csan (hongkongi).