• 2024 04 20

Tour de Hongrie - Neilands a végső győztes, Dina és Valter a dobogón zárt

Remek magyar szereplés a jubileumi Tour-on!

Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyt, miután a vasárnapi zárószakaszon megőrizte a sárga trikót; Dina Márton a második, Valter Attila pedig a harmadik helyen végzett.

A kecskeméti rajtnál nagy érdeklődés várta a mezőnyt a 27,5 fokban. A magyar válogatott Karl Ádám az MTI-nek elmondta, készül az utolsó sprintre, ami technikás és gyors lesz, és bízik benne, hogy jól sikerül a hajrája.
Filutás Viktor, a Pannon Cycling Team versenyzője úgy fogalmazott: egyre jobbak a lábai, s ha tud, megpróbál szökni, amennyiben ez nem sikerül, akkor a szakaszvégi sprintben szeretne jól szerepelni.
A Székesfehérvárig tartó 169 kilométernek 108-an vágtak neki, ám a pénteki második félszakasz hajdúszoboszlói sprintjének győztese, a cseh Alois Kankovsky (Elkov-Author) a lassú rajt után, még az éles indítás előtt bukott, s feladta a versenyt.
A 608 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során előbb Dunaföldváron várt gyorsasági részhajrá a mezőnyre, majd a 7,1 km hosszú székesfehérvári kör négyszeri megtétele alatt további két sprintet teljesítettek.
Az éles rajt után tíz perccel egy háromfős szökés, a lengyel Michal Paluta (CCC Development Team), a cseh Tomás Kalojíros (AC Sparta Praha) és a szerb válogatott Marko Danilovic tekert el a mezőnytől, s három és fél perc fölötti előnyt alakított ki.
Az etapot Valter Attilát bíztató aszfaltfelirat, vágtató gulyások, piros-fehér-zöld léggömb-kompozíciók és lovasíjászok is színesítették.
A Székesfehérvárra érkező mezőnyt 28 fok, felhős idő és fantasztikus hangulat fogadta. A négy kör megkezdésekor, a célvonalon történő első áthaladáskor már egy percen belül volt a mezőny a szökevényekhez képest. A két körrel későbbi sprintet is az élen töltötte a trió, ám a mezőny az Androni, a Neri Sottoli és a Kometa csapat vezetésével óriási sebességgel faragta a különbséget, s az utolsó 11 kilométerre érkezve utolérte őket.
A zárókörre fordulva megnyúlt a mezőny, négy kilométernél a Kometa diktálta a tempót, majd Neilands vezette fel csapattársát, a 2016-ban összetett győztes észt Mihkel Räimot. Végül leggyorsabbnak a holland Wouter Wippert bizonyult - hajdúszoboszlói második helye után -, megelőzve a francia Hugo Hofstettert és Räimot.
"Ez egy nagyon szép befejezés számunkra" - szögezte le Wippert, aki elmondta, múlt héten hidegben versenyeztek, a Tour de Hongrie alatt viszont végig forróság volt. Neilands a mezőnnyel ért célba, akárcsak Dina és Valter. A 24 éves lett bajnok két szakaszsikere és az összetett elsőség mellett a legjobb hegyimenőnek járó piros trikót is begyűjtötte, s a Tour de Hongrie első lett győztese lett.
"Azzal a céllal érkeztünk ide, hogy megnyerjük a versenyt, de őszintén szólva engem is meglepett, hogy a Giro d'Italia után ilyen jó formában vagyok" - emelte ki Neilands. A győzelem kulcsaként a csapatmunkát emelte ki. "Ez volt pályafutásom első összetett győzelme, ezért sosem fogom elfelejteni!" - tette hozzá.
A pontverseny győzteseként a zöld trikót a tavalyi összetett első olasz Manuel Belletti érdemelte ki. A legjobb magyart illető fehér trikót Dina nyerte a 890 kilométeres össztávú viadal végén.
"Nagyon boldog vagyok és teljesen elégedett, örülök, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozásom a Kometában, s már alig várom a következő versenyeket a csapattal" - fogalmazott Dina az MTI érdeklődésére. Elárulta: a válogatottal a minszki Európa Játékokon, a klubjával pedig egy spanyol egynapos viadalon indul legközelebb.
A hazai körversenyen Peák Barnabás 2017-es második helye után végzett újra magyar a dobogón.
"Nagyon hosszú volt ez a néhány kör a végén, a körpályán befejeződő versenyek mindig hektikusak" - fejtette ki az MTI-nek Valter. - "Egész nap boldogan tekertem, szuper érzés így befejezni ezt a Tourt. Bár nem nyertem, de kifejezetten örülök, hogy Marci előttem végzett, Neilands pedig egyértelműen nagyon erős volt. Ettől a két embertől nem rossz kikapni!"
A szakasz legjobb magyarja, Karl Ádám az MTI-nek azt mondta: "korán fogtam jó pozíciót, de bezártak, és még az útról is leszorultam, onnan pedig már nem volt esélyem előretörni".

40. Tour de Hongrie
5. szakasz, Kecskemét–Székesfehérvár (168 km):
1. Wouter Wippert (holland, EvoPro Racing) 3:53:47
2. Hugo Hofstetter (francia, Cofidis) azonos idővel
3. Mihkel Raim (észt, Israel Cycling Academy) a. i.
4. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
5. Hakon Trond Trondsen (norvég, Team Coop) a. i.
6. Aaron Grosser (német, Bike Aid) a. i.
12. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetettben:
1. Krists Neilands (lett, Izrael Cycling Academy) 21:12:00
2. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) 1:22 perc hátrány
3. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) 1:26 p h.
4. Edoardo Zardini (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 1:45 p h.
5. Giovanni Visconti (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 1:58 p h.
6. Juan Pedro Lopez (spanyol, Kometa Cycling Team) 2:04 p h.
17. Fetter Erik (magyar, Pannon Cycling Team) 3:02 p h.

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team)

A csapatversenyben: 1. CCC Development Team (lengyel)