• 2024 03 28

OTP Bank Liga 33. forduló - Az MTK a másik kieső

A Debrecen a bronzérmes

Az OTP Bank Liga zárófordulójában minden kérdés eldőlt, a Haladás Mellett az MTK a másik kieső, Helyettük a ZTE és a Kaposvár érkezik az első osztályba. A bronzérem a Debrecené, így a Honvéd és a Vidi mellett a hajdúságiak indulhatnak az Európa Liga selejtezőjében a nyáron. indulnak

Az MTK Budapest kiesett a labdarúgó OTP Bank Ligából, mivel vasárnap hazai pályán 4-1-re kikapott a Budapest Honvédtól, és a tabella 11. helyén végzett. Az MTK számára a hazai győzelem sem lett volna elég a bennmaradáshoz, közvetlen riválisai közül ugyanis nyert a Diósgyőr és a Kisvárda is. A Budapest Honvéd a három ponttal sem jutott éremhez, mert a Debrecen otthon nyert, és a harmadik helyen végzett.

MTK Budapest-Budapest Honvéd 1-4 (1-1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3882 néző, v.: Andó-Szabó
    gólszerzők: Lencse (22.), illetve Holender (21.), Kamber (53.), N'Gog (76., 92.)
    sárga lap: Balogh B. (23.), Lencse (24.), Kanta (39., 47.), Vogyicska (57.), Gengeliczki (68.), U. Diallo (73.), illetve Danilo (42.), Holender (67.), Kukoc (73.)
    piros lap: Kanta (47.)

MTK Budapest: Horváth L. - Balogh B., Gengeliczki, Pintér - Katona, Kanta, Vogyicska, Bognár I. (Banahene, 61.), Vass P. (Torghelle, 76.) - U. Diallo, Lencse (Gera, 71.)

Budapest Honvéd: Gróf - Kamber, Lovric, Kálnoki Kis - Mezghrani (Banó-Szabó, 77.), Gazdag, Nagy G., Ben-Hatira (Heffler, a szünetben), Kukoc - Danilo (N'Gog, 66.), Holender

    Az első húsz percben egyik csapat sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni és a kapuk sem forogtak veszélyben, utána viszont egy perc alatt 1-1-re módosult az állás. Előbb Holender Filip ziccerből szerzett vezetést a vendégeknek, Lencse László pedig a kispesti védelem határozatlanságát kihasználva egyenlített. A szünet előtt a Honvéd vette át a kezdeményezést, de a kapura nem jelentett veszélyt.
    A második félidő elején Kanta József második sárga lapját is begyűjtötte, így létszámban megfogyatkozott az MTK. Ezt öt perc alatt góllal használta ki a Honvéd - Djordje Kamber volt eredményes -, amely azt követően próbálta eldönteni a meccset. Ez azonban majdnem megbosszulta magát: a tíz emberrel játszó MTK részéről Ulysse Diallo ziccert hibázott - a csatár lövését Kamber mentette a gólvonalról -, majd Lencse lőtte a kapu fölé a büntetőt. A találkozó a 76. percben dőlt el, akkor a csereként tíz perce pályán lévő David N'Gog volt eredményes. A hátralévő időre így már nem volt jellemző az addigi paprikás hangulat, a végeredményt aztán N'Gog állította be a 92. percben.
    Az MTK legutóbbi hat mérkőzésén pont nélkül maradt, míg tavasszal a hét hazai mérkőzéséből hatot veszített el.


A sereghajtóként kieső Haladás hazai pályán, 1-1-es döntetlent játszott a MOL Vidi FC-vel.

Szombathelyi Haladás-MOL Vidi FC 1-1 (0-0)

Szombathely, 3340 néző, v.: Pillók
    gólszerzők: Priskin (67.), illetve Németh Mi. (80., öngól)
    sárga lap: Golodjuk (34.), Mohl (80.), Németh Mi. (91.), illetve Kovács (24.), Scepovic (60.), Pátkai (81.)

Szombathelyi Haladás: Rózsa - Habovda, Jagodics, Németh Mi., Mohl - Bamgboye (Ofosu, 88.), Golodjuk, Rui Pedro (Németh Má., 86.), Dausvili, Ivanov - Priskin (Gaál, 74.)

MOL Vidi FC: Kovácsik - Fiola (Nego, 60.), Juhász, Elek, Tamás - Kovács, Pátkai, Hadzic, Milanov (Hodzic, 71.) - Scepovic (Huszti, 63.), Futács

    A vasárnapi mérkőzés mindkét csapat számára tét nélküli volt, mert a múlt héten eldőlt, hogy a hazaiak utolsóként búcsúznak az élvonaltól, a székesfehérváriak második helye pedig már korábban biztos volt.
    A mérkőzés elején úgy tűnt, a Haladásnak fontosabb, hogy jó eredményt érjen el, és szépen búcsúzzon. A hazai csapat többet kezdeményezett, igyekezett végigvinni a támadásait, eljutott kapura lövésekig, míg a székesfehérváriak átengedték a területet. Az iram eléggé visszafogott volt, az első félidő komolyabb helyzet nélkül zajlott le.
    A második játékrész mozgalmasabban alakult, mindkét oldalon akadt gólszerzési lehetőség, Fiola egy ütközés után vérző fejjel hagyta el a pályát, néha pedig egy-egy bírói tévedés borzolta a kedélyeket. A Haladás a játékrész közepén előnybe került, de a vendégcsapat egy szöglet utáni öngóllal egyenlített, így végül nem jött össze a hazai győzelem.
    A Haladás először szerzett pontot a mostani idényben a Vidi ellen, amely az előző két alkalommal 2-0-ra, illetve 1-0-ra győzött.


A Diósgyőr biztosította bennmaradását a labdarúgó OTP Bank Ligában, mivel vasárnap a 33., utolsó fordulóban házigazdaként 3-0-ra legyőzte az Újpest FC-t, és a tabella tizedik helyén végzett. A bajnokságot hat nyeretlen meccsel záró lila-fehérek lemaradtak a dobogóról, sőt a vereség nyomán egy pozíciót rontva végül ötödikek lettek, ezáltal a következő idényben biztosan nem indulhatnak az Európa-liga selejtezőjében.

Diósgyőri VTK-Újpest FC 3-0 (1-0)

Miskolc, 13 500 néző, v.: Iványi
    gólszerzők: Tajti (36.), Korbély (81.), Hasani (91.)
    sárga lap: Bacsa (27.), Márkvárt (36.), Tamás (63.), illetve Solomon (42., 78.), Zsótér (50.), Onovo (70.), Kovács L. (76.)
    piros lap: Solomon (78.)

Diósgyőr: Bukrán - Polgár, Brkovic, Karan, Tamás - Szabó B., Márkvárt (Yannick, 84.), Tajti (Mihajlovic, 75.), Bacsa (Korbély, 80.) - Prosser, Hasani

Újpest: Banai - Balázs B., Ristevski, Bojovic, Burekovic - Sankovic (Kovács L., 40.), Onovo - Zsótér (Simon K., 76.), Rácz (Nagy D., 65.), Pauljevic - Solomon

    Látszott, hogy mindkét együttes számára komoly tétje van a találkozónak, mivel a lelátók szinte teljesen megteltek, a csapatok pedig egyaránt gólra törően kezdtek, de a pontatlan befejezések miatt a kapusoknak eleinte nem akadt dolguk. A vendégek ugyan tíz perc után betaláltak, de a nigériai Solomon lesről fejelt a kapuba. Később valamelyest visszavettek a tempóból a játékosok, leginkább mezőnyben folyt a játék. Félóra elteltével az Újpest több veszélyes akciót vezetett, s bár a vendéggól érett, mégis a hazaiak szereztek vezetést Tajti Mátyás távoli lövésével.
    A szünetet követően eléggé álmosan folytatódott a találkozó, amely aztán megélénkült, amikor az Újpest közel került az egyenlítéshez: Rácz parádés mozdulattal a keresztlécet találta el. Ezt követően lendületben maradtak a fővárosiak, nyomást gyakoroltak a hazai kapura, de komoly helyzetig nem jutottak. Az idő múlásával egyre veszélyesebbé váltak a hazai kontrák, és a miskolciaknak sikerült is eldönteniük a találkozót, amikor a 81. percben egy kipattanót értékesített az egy perccel korábban becserélt Korbély Kristóf. Az utolsó percekben Prosser Dániel a sokadik helyzetét is kihagyta, de a kegyelemdöfés nem maradt el, mert a hosszabbításban Hasani is gólt szerzett. Összességében megérdemelten nyert a jobban összpontosító DVTK.


A bajnok Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia otthonában.

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC 1-1 (0-0)

Felcsút, 3865 néző, v.: Pintér Cs.
    gólszerzők: Nagy Zs. (52.), illetve Lanzafame (60.)
    sárga lap: Heris (30.), Szolnoki (69.), Tamás N. (91.), illetve Tokmac (9.), Szignyevics (15.), Heister (71.)

Puskás Akadémia: Hegedüs L. - Heris, Spandler, Hadzsiev, Nagy Zs. - Szolnoki, Mioc - Sós (Radó, 86.), Vega (Kiss T., 83.), Szakály P. (Tamás N., 66.) - Knezevic

FTC: Holczer (Varga Á., 85.) - Botka, Frimpong, Leandro, Heister - Csonka, Gorriarán - Isael (Haratin, 73.), Lanzafame, Tokmac - Szignyevics (Böde, 61.)

    Lendületesen kezdett a bajnok Ferencváros, többször beszorítva a hazaiakat a kapujuk elé. A második negyedóra elején kijött a szorításból a Puskás Akadémia és Sós Bence ziccerénél közel járt a vezetés megszerzéséhez. A zöld-fehérek tovább támadtak és csak Nyikolaj Szignyevicsen múlt, hogy nem lőttek gólt, a fehérorosz támadó egy beadás után néhány méterről a hazai kapusba lőtt.
    A fordulást követően megszerezte a vezetést a felcsúti csapat, egy előreívelést követően Nagy Zsolt lőtt a kapuba. A Ferencváros nem sokkal később Davide Lanzafame góljával egyenlített: Hegedüs Lajos lábbal hárította a büntetőt, ám a kipattanót az olasz csatár az üres kapuba passzolta. A folytatásban mindkét együttes küzdött a győzelemért, de újabb gól már nem esett, így maradt az igazságos döntetlen.


A Kisvárda saját közönsége előtt 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet.

Kisvárda - Mezőkövesd-Zsóry FC 2-1 (1-0)

Kisvárda, 3385 néző, v: Kassai
    gólszerző: Cukalasz (25., 58.), illetve Dragóner (86.)
    sárga lap:  Lucas (22.), Protic (53.), Beriosz (93.), illetve Eperjesi (21.), Iszlai (39.), Molnár G. (72.)

Kisvárda: Felipe - Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protic - Karaszjuk, Lucas - Gosztonyi (Hugo Seco, 66.), Cukalasz, Grozav (Sassá, 82.) - Horváth Z. (Ilic, 57.)

Mezőkövesd: Szappanos - Szeles, Pillár, Katanec, Eperjesi - Iszlai, Vadnai (Vajda S., 77.) - Cseri (Molnár G., 60.), Pekár, Moutari - Drazic (Dragóner, a szünetben)

    Nem kezdődött nagy iramban a mérkőzés, a labdát többet birtokolta a hazai csapat, de aztán valamelyest kiegyenlítődött a játék. A félidő derekán a Kisvárdának sikerült megszereznie a vezetést, és előnnyel vonulhatott a szünetre, ebben pedig nagy szerepe volt Felipe kapusnak, aki több alkalommal is hárítani tudott.
    Fordulás után negyedórának sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a görög Sztavrosz Cukalasz ismét gólt szerezzen. A kisvárdai szurkolók már a 80. percben elkezdték megünnepelni a bennmaradást kiharcoló csapat játékosait, a drukkerek jó hangulatát pedig az sem rontotta el, hogy a hajrában szépített a Mezőkövesd.
    A sorozatban öt nyeretlen hazai bajnoki után győztes Kisvárda a kilencedik, a Mezőkövesd a hatodik helyen zárt az OTP Bank Liga 2018/2019-es idényében.


A Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte a Paksot, ezzel az Európa-liga-selejtezőt érő harmadik helyen végzett.     

Debreceni VSC-Paksi FC 4-1 (3-1)
Debrecen, 6000 néző, v: Erdős     

gólszerző: Szécsi (19., 33.), Bódi (23.), Tőzsér (52. - 11-esből), illetve Cseke (30.)     

sárga lap: Windecker (22.), Szabó J. (25.), Bartha (43.)
    
DVSC: Kosicky - Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Bódi, Tőzsér, Haris, Varga K. (Jovanovic, 66.) - Szécsi (Takács, 84.), Zsóri (Damásdi, 46.)
    
Kisvárda: Nagy G. - Kővári, Lenzsér, Fejes, Szabó J. - Windecker (Kesztyűs, 76.) - Könyves, Papp (Egerszegi, 69.), Cseke, Bartha (Remili, 69.) - Simon A.     

Veszélyes paksi támadásokkal kezdődött a mérkőzés, az első nagy helyzet a korábban Debrecenben játszó Könyves előtt adódott. A folytatásban négy perc alatt kétgólos előnyre tett szert a DVSC, majd a Paks szépítő találatát követően Szécsi a második gólját is megszerezte. 
    A második félidő elején büntetőből tovább növelte előnyét a hazai csapat, amely ezt követően kényelmesebb tempóra váltott, a paksiak pedig már nem sok veszélyt jelentettek a Loki kapujára. 
    A DVSC győzelmével a harmadik helyen végzett, és így indulhat az Európa-liga selejtezőjében. A debreceniek bronzérmét a találkozó utolsó perceiben vastapssal ünnepelte a közönség.