• 2024 04 17

U17-es labdarúgó Eb - Tizenegyesekkel verte Belgiumot a magyar válogatott és ötödik lett

Győzelmükkel vb-résztvevők a mieink

Miután a negyeddöntőben a spanyolokkal szemben alul maradt a magyar válogatott, a mai, Belgium elleni mérkőzés tétje az ötödik hely megszerzése, és ezzel a vb-részvétel kiharcolása volt.

Az Eb-selejtezők során márciusban, már tét nélküli mérkőzésen (mindkét csapat már korábban kiharcolta az Eb-n való indulás jogát) Telkiben találkozott a két válogatott, ahol a belgák 4-2-re diadalmaskodtak a mieink felett.

A magyarok kezdték jobban a mérkőzést, ami egy gyors szöglet és pár lövés formájában öltöt testet. A mieink uralták a középpályát, a belgák a kontráikban bíztak. A mérkőzés felétől fordított lett a játék képe, átvette az irányítást a világranglista vezető u17-es válogatottja, és két kapufájának köszönhetően köze állt a vezetés megszerzéséhez is. A szünet után, az eső negyed óra végén gyors gólváltás következett. Az 56. percben vezetést szererzett Belgium, egy szabadrugást követően lecsorgó labdát két méterről kotortak a magyar kapuba. A magyar válogatott öt percen belül egy fejesgóllal egyenlített, Buna jobboldali beadását Komáromi bólintotta a bal sarokba. A mérkőzés hátralévő percei a belga támadásokról és Hegyi Krisztián védéseiről szóltak, de a lefújásig már nem esett újabb gól. A büntetőlövések következtek, ahol a magyarok hibátlan teljesítményt nyújtottak és 5-4-re nyerték a párharcot, és így a mérkőzést. 

Győzelmükkel megszerezték a torna ötödik helyét és indulási jogot szereztek az őszi világbajnokságra

U17-es labdarúgó Európa-bajnokság, Írország, helyosztó az 5. helyért:

Magyarország - Belgium 1-1 (0-0) tizenegyesekkel 5-4, a magyar gól szerzője: Komáromi 61'

– Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert amit ezen a tornán elértek, az minden dicséretet megérdemel. Meccsről meccsre javult a teljesítményünk, és az utolsó mérkőzésen teljesen megérdemelten győztük le azt a belga válogatottat, amely márciusban még győzni tudott ellenünk Telkiben. Ami a mérkőzést illeti, végig fegyelmezetten, taktikusan futballoztunk, emellett nagyot küzdöttek a játékosok, minden pályára lépő futballista száz százalékot adott ki magából. A mentális erőnket mutatja, hogy hátrányban azonnal tudtunk váltani, és perceken belül kiegyenlítettünk, majd megvoltak a lehetőségeink a győztes gól megszerzésére is. Sokat tettük a sikerért és végre a tizenegyesekből is mi jöttünk ki jobban – értékelt a lefújás után Preisinger Sándor.