• 2024 04 20

Öttusa-vb - A Kincsem Parkban, egy helyszínen lesz a világbajnokság

150 nap a rajtig

A Kincsem Parkban, a nézők által jól követhetően, egy helyszínen rendezik meg szeptember 2. és 8. között az olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságot.

Gallai István, a hazai sportági szövetség (MÖSZ) főtitkára a 150 nappal a rajt előtt rendezett pénteki sajtótájékoztatón erősítette ezt meg azután, hogy jó darabig úgy volt, a Margitszigetre kerül át a verseny. Mint mondta, több akadály merült fel a fővárossal történt egyeztetések során, emiatt született a döntés, hogy mégis a Kincsem Parkban lesz a világbajnokság.
Emlékeztetett rá, a magyar és a nemzetközi (UIPM) szövetségnek is van egy olyan törekvése, hogy ne csak egy viszonylag szűk réteget mozgasson meg a versenyekkel, ebből a szempontból az 1999-es, nagy sikerű vb helyszíne, a főváros szívében megfelelő lett volna, de végül kiderült, nem lehet ott megrendezni az idei vb-t.
Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség (UIPM) elnöke, aki az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsannával leleplezte a vb-ig visszaszámláló órát, kiemelte: biztos abban, hogy sikeres lesz a világbajnokság, már csak azért is, mert - mint azt megjegyezte - sehol másutt nem vállal annyi volt öttusázó szerepet a sportág irányításában és a versenyek szervezésében, mint Magyarországon.
"A magyar öttusa nagyon fontos pillére a sportágnak férfi és női vonalon egyaránt. A nemzetközi szövetség nagyon örül annak, hogy itt lehetünk ezen a helyszínen" - hangsúlyozta a Kincsem Parkban tartott sajtóeseményen, melyen felidézték a korábbi, budapesti vb-ket. A magyar fővárosban 1954-ben, 1969-ben, 1979-ben és 1989-ben férfi világbajnokságot, 1992-ben nőit rendeztek, 1999-ben és 2008-ban pedig már mindkét nem versenyzői indultak.
Schormann elmondta, a UIPM-nek az a célja, hogy a nézők egy székből végigkövethessék a versenyeket, ami itt meg fog valósulni.
Gallai István, az MTI-nek a konkrét kialakításra vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy mobilmedencét építenek a lelátó elé, és az úgynevezett bónuszvívásnak a pástja is ott kap majd helyet.
Schormann azt is megemlítette, hogy most először zajlik majd az öttusával párhuzamosan laser-run (lézerlövészetes futás) világbajnokság is, emiatt a korábbiaknál nagyobb méretű lesz a sportág idei fő eseménye.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arról beszélt, hogy most a tét még nagyobb, mint más világbajnokságokon, mert ez az olimpiai kvalifikációs sorozat része. A vb-n a férfiaknál és a nőknél is három tokiói kvóta talál gazdára.
"Nem biztos, hogy ez jó, mert az öttusacsaládnak a legnagyobb eseménye a világbajnokság, melyen elsősorban az a fontos, hogy az hogyan sikerül, milyen eredmények születnek rajta" - vélekedett, hozzátéve, hogy ezúttal persze olimpiai szemüvegen keresztül is tekintenek rá.
Hozzátette: a MOB teljes mellszélességgel áll a világbajnokság mögött, és a lebonyolításhoz minden segítséget megad.
Sárfalvi Péter helyettes államtitkár elmondta, a kormány céljának megfelelően az államtitkárságnak az egyik legfontosabb feladata, hogy minél több versenyt hozzon Magyarországra. Az utóbbi években folyamatosan nő a hazai viadalok száma, de az idei év e tekintetben kiemelkedő lesz.
"Nagyon nagy sikernek tartom, hogy Budapest ismét öttusa-világbajnokságot rendezhet" - hangsúlyozta a korábbi négyszeres világbajnok öttusázó, hozzátéve, hogy minden feltétel adott a sikeres lebonyolításhoz.
A sajtótájékoztatón korábbi és jelenlegi sikeres versenyzők is megjelentek, így Vörös Zsuzsanna mellett Balogh Gábor, Kállai Ákos, Martinek János, Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Demeter Bence és Kasza Róbert. Utóbbit 33. születésnapja alkalmából tortával köszöntötték fel.