• 2019 12 10

Asztalitenisz vb - Sikeres selejtezők, felemás főtáblás mérkőzések

Többet nem is kívánhattunk volna

Egyéniben négy férfi és három női játékosunk jutott a selejtezőből a főtáblára a budapesti világbajnokságon.

Juhász Patrik és András Csaba egyesben nyújtott teljesítményére nem lehetett panasz (ifjúsági korúként egy-egy győzelmet és vereséget könyveltek el vasárnap az első felnőtt-világbajnokságukon), és hétfőn párosban is „nyomot hagytak". A selejtező első fordulójában két jóval magasabban jegyzett svájcit vertek meg az első szett elvesztése után.

A két ifjúsági korú játékosunk egyesben csoportmásodik lett, ezzel kiesett, a válogatott gerincét alkotó négyes viszont gond nélkül nyerte meg a második csoportmeccsét is, így mindannyian a 128-as főtáblán folytathatják.

Majoros Bence a nála három évvel fiatalabb olasz Matteo Muttit, míg Ecseki Nándor a 18 éves malajziai Choong Javent verte meg úgy 4:1-re, hogy az első játszmát 11:9-re elveszítette. Szudi Ádám és Lakatos Tamás 4:0-ra győzte le venezuelai, illetve mauritiusi ellenfelét, így mindketten szettveszteség nélkül jutottak túl a selejtezőn.

A hölgyek közül Bálint Bernadett különösebb nehézségek nélkül tudta le a svájci Celine Reust elleni találkozóját, sokkal inkább megizzadt viszont Hartbrich Leonie, aki háromszor is szetthátrányba került, de döntő játszmában csak legyűrte az iráni Mahsid Astarit. Fehér Orsolyának egy hatszettes meccs feszültségét kellett elviselnie. Ő szintén egy nála magasabban rangsorolt játékost vert meg az ausztrál Melissa Tapper személyében.

A párosok kezdték meg a főtáblás küzdelmeket. A hölgyeknél ugyan Bálint Bernadett Nagyváradi Mercédesszel még a selejtezőben volt érdekelt, ahol öt játszmában maradt alul egy szingapúri kettőssel szemben, miután kétszer kiegyenlítve a játszmaállást balszerencsével tízre elveszettték az ötödiket. Már a 64 között lépett asztalhoz a Pergel Szandra, Madarász Dóra kettős észt, osztrák duó ellen, és a simán megnyert első két játszmát követően nem gondoltuk volna, hogy döntő játszmára mentik a mérkőzést, ahol viszont már visszatért az első két játszmában tapasztalt magabiztos játékuk, amivel a 32 közé jutottak. Csakúgy, mint Póta Georgina a svéd Ekholm oldalán, akik ugyan elvesztették az első játszmát szingapúri ellenfelükkel szemben, de mivel a többit egyre magabiztosabban nyerték, nem forgott veszélyben a továbbjutásuk.  

A vegyespárosok között a balszerencsés sorsolás okán az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettősünknek nem sok esély mutatkozott a világelső kínai páros ellen, ami sajnos be is igazolódott, az ázsiaiak csak egy játszmát engedtek a mieinknek. Hasonló módon, egy játszmát vesztve jutott tovább dán ellenfelén a Pergel Szandra, Szudi Ádám World Tour-döntős párosunk. Nem volt ilyen könnyű dolga a harmadik magyar vegyespárosnak. Majoros Bence és Bálint Bernadett szerb duóval találkozott és 3-1-es vezetés ellenére végletekig kiélezett mérkőzésen a döntő játszmát kilencre nyerve jutott tovább. Majd késő este mindkét páros lejátszotta következő mérkőzését is. Szudiéknak a 17. helyen rangsorolt Jha, Wu amerikai kettős sem tudta útját állni, sima 4-0 a vége. A nyolcaddöntőben a címvédővel, a japán Maharu, Kaszumi duóval találkoznak. Majorosék viszont egy játszmát nyerve kikaptak a Ho, Lee hongkongi párostól, és búcsúztak.

A férfiaknál az Ecseki, Szudi kettős kezdett, és viszonylag magabiztosan lépett túl argentín riválisán. Egy vesztett játszma után még fordítottak a dél-amerikaiak, de aztán fölénybe kerültek a magyarok. "Ifijeinknek" viszont erős volt a tajvani ellenfél. András Csaba és Juhász Patrick remekül selejtezett, de a főtábla első fordulójában 4-0-al maradt alul, azonban ez nem jöhetett volna létre, ha nincs a bravúros főtábla tagság, nincs ok keseregni, sőt... Hasonlan járt a Lakatos Tamás, Majoros Bnce páros is. Őket japán ellenféllel hozta össze a sors és a sorsolás, aminek vereség lett a vége. 

FÉRFI EGYES SELEJTEZŐ
23. CSOPORT
Majoros Bence–Mutti (olasz) 4:1 (–9, 4, 6, 4, 7)
28. CSOPORT
Ecseki Nándor–Choong (malajziai) 4:1 (–9, 3, 9, 6, 8)
41. CSOPORT
Lakatos Tamás–Yogarajah (mauritiusi) 4:0 (5, 10, 6, 6)
42. CSOPORT
Szudi Ádám–Correa (venezuelai) 4:0 (4, 3, 5, 6)

NŐI EGYES SELEJTEZŐ
45. CSOPORT
Fehér Orsolya–Tapper (ausztrál) 4:2 (8, 7, –11, 3, –5, 7)
46. CSOPORT
Bálint Bernadett–Reust (svájci) 4:0 (5, 7, 5, 3)
47. CSOPORT
Hartbrich Leonie–Astari (iráni) 4:3 (–9, 9, –7, 6, –6, 8, 7)

FÉRFI PÁROS SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
András Csaba, Juhász Patrik–Posch, Weber (svájci) 3:1 (–5, 8, 9, 5)
2. FORDULÓ
Lakatos Tamás, Majoros Bence-Asim Qureshi, Faizan Zahoor (pakisztáni) 3-0 (7, 6, 3)
András Csaba, Juhász Patrik-Muhamad Asraf Haiqal, Chee Feng Leong (malajziai) 3-2 (5, 7, -9, -7, 9)

NŐI PÁROS SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Koi Zsuj-hszüan, Vong Hszin-zsu (szingapúri) - Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 3-2 (9, -6, 5, -8, 10)

NŐI PÁROS 64 KÖZÖTT:
1. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Madarász, Pergel–Avameri, Mischek (észt, osztrák) 4-3 (7, 3, -4, -3, -10, 10, 4)
Póta Georgina, Matilda Ekholm–Goi, Wong (szingapúri) 4-1 (-11, 8, 7, 2, 4)

VEGYES PÁROS
1. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Ecseki Nándor, Madarász Dóra–Fan Csen-tung, Ding Ning (kínai) 1-4 (1, 7, -5, 6, 5)
Majoros Bence, Bálint Bernadett–Karakasevics, Lupuleszku (szerb) 4-3 (-6, 9, 10, 8, -6, -10, 9)
Szudi Ádám, Pergel Szandra–Rasmussen, Christensen (dán) 4-1 (8, 9, -8, 8, 6)

2. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Majoros, Bálint–Ho, Lee (hongkongi) 1:4 (–7, –4, –6, 8, –3)
Szudi, Pergel–Jha, Wu (amerikai) 4:0 (8, 5, 10, 4)

FÉRFI PÁROS
1. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Ecseki, Szudi–Alto, Cifuentes (argentin) 4-2 (7, -8, -8, 4, 5, 7)
András, Juhász–Csen Csien-an, Csüang Csi-jüan (tajvani) 0-4 (6, 7, 4, 4)
Lakatos, Majoros–Morizono, Osima (japán) 0-4 (6, 7, 6, 4)

A MAGYAROK KEDDI PROGRAMJA
10.00: Pergel–Chasselin (francia), női egyes, 1. forduló
10.50: Madarász–Toliu (görög), női egyes, 1. forduló
11.40: Fehér–Cechová (cseh), női egyes, 1. forduló
12.30: Póta–Liu Hszing-jin (tajvani), női egyes, 1. forduló
12.30: Bálint–Li Jie (holland), női egyes, 1. forduló
12.30: Hartbrich–Cseng I-csing (tajvani), női egyes, 1. forduló
14.10: Ecseki–Csüang Csi-jüan (tajvani), férfi egyes, 1. forduló
15.00: Szudi–Falck (svéd), férfi egyes, 1. forduló
15.50: Majoros–Sirucek (cseh), férfi egyes, 1. forduló
15.50: Lakatos–Franziska (német), férfi egyes, 1. forduló
16.40: Póta, Ekholm (magyar, svéd)–Li Qian, Li Jie (lengyel, holland), női páros, 2. forduló
16.40: Madarász, Pergel–Chasselin, Gasnier (francia), női páros, 2. forduló
nincs még időpontja: Ecseki, Szudi–Jouti, Tsuboi (brazil), férfi páros, 2. forduló