• 2024 04 19

Asztalitenisz vb - Majdnem hibátlan első nap

Ifjúsági korú versenyzőink egy győzelemmel és egy vereséggel zártak

Magyar szempontból remekül kezdődött a budapesti világbajnokság. Az első „turnust” hibátlan mérleggel zárták a mieink.

A mieink közül elsőként Bálint Bernadett és Majoros Bence esett át a tűzkeresztségen. A vegyes párosok selejtezőjének első fordulójában egy bosnyák kettős volt az ellenfelük, amely csak egy szettben tudott igazi ellenfelük lenni. Ennél is simább volt a második forduló egy algériai páros ellen, így bekerültek a legjobb 64 közé a 144 nevezett páros közül.

Férfi egyesben nem kevesebb mint 240 fő verseng a kvalifikációban, hogy csatlakozhasson a 64 kiemelthez. Mind a hat férfi indulónk érdekelt a selejtezőben, a csoportkör első fordulójában a két fiatal, András Csaba és Juhász Patrik lépett asztalhoz. A 16 éves András a Jordániából érkező Zaid Abo Jamannal csapott össze úgymond a centerpályán, azaz az 1-es asztalon. A nyitó napon telt házról még nem beszélhettünk, de a BVSC reménysége így is élvezhette egy (nagy) maroknyi hazai szurkoló támogatását. Talán ez is kellett hozzá, hogy kisebb megingások ellenére hat szettben behúzza a meccset. Juhász a vietnámi Duc Tuan Nguyen ellen mutathatta meg, hogy már a felnőttmezőnyben is van keresnivalója, és meg is mutatta, játszmát sem engedett ellenfelének. A második fordulóban mindkettejükre egy magasabban rangsorolt belga várt. Andrásra a világranglista 96. helyén álló Robin Devos, akinek vért kellett izzadnia a győzelemért. András ugyanis teljesen felnőtt hozzá, sőt 2:2-es szettállásnál 8:4-re vezetett. Devos valahogy megfordította a játszmát, majd a következőt is megnyerte, így a remekül játszó András számára egyesben valószínűleg véget ért a vb. Mint ahogy Juhásznak is. Martin Allegro ellen ugyanis nem volt esélye, így egyesben egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt. Felnőtt válogatottunk tagjai egyaránt sima győzelemmel kezdték meg szereplésüket. Ecseki Nándor libanoni, Lakatos Tamás ciprusi, Szudi Ádám koszovói, míg Majoros Bence türkmén ellenfelet vert meg 4:0-ra.

Női egyes játékosaink közül szintén a legifjabbakra került sor leghamarabb. Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie a négyasztalos fő helyszín két szélső asztalán egyszerre lépett színre. Fehér a felnőtt világranglistán nem jegyzett elefántcsontparti Christine Kamenan ellen, akinek a fonákján használt szemcsés borítás volt az egyetlen fegyvere. Ezzel is csak az első szettben tudta kissé elbizonytalanítani a magyar lányt, aki így sima győzelemmel kezdett. A skót színeket képviselő, hosszú nadrágban játszó Alisa Khalid sem tudta jobban megnehezíteni Hartbrich dolgát, itt is 4:0-s sikernek örülhettünk. Az utolsó magyar érdekeltségű vasárnapi mérkőzésen Bálint Bernadett 4:0-ra nyert Rozalina Khadjieva ellen. Korábban az üzbég játékos 4:2-re legyőzte a csoport harmadik tagját, a svájci Celine Reustot, így Bálint kedvező helyzetből várja az utóbbi elleni hétfői összecsapását.

A szövetségi kapitányok eképpen értékelték az első napot.

„Nem tudok negatívumról beszámolni. A nyerhető meccseket megnyertük, ahol pedig jobb volt az ellenfél, a két fiatalra gondolok, ott kikaptunk, de úgy, hogy volt esélyünk, ami mindenképp nagyon dicséretes" – összegzett Aranyosi Péter.

„Azért azt tudni kell, hogy kötelező győzelem volt az összes, de ezeket a meccseket is meg kell nyerni – kezdte játékosai értékelését Bátorfi Zoltán női szövetségi kapitány. – A gond az volt, hogy nem igazán ismertük az ellenfeleket, mert ezek a játékosok nem nagyon járnak a World Tour-versenyekre. Nagyon izgultak a lányok, főleg az volt a célunk, hogy lenyugtassuk őket, nehogy ez a teljesítmény rovására menjen."

FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
13. CSOPORT
András Csaba–Abo Jaman (jordániai) 4:2 (11, 6, –8, 8, –3, 6)
András–Devos (belga) 2:4 (–9, 6, –8, 4, –10, –8)
19. CSOPORT
Juhász Patrik–Nguyen (vietnámi) 4:0 (6, 4, 10, 13)
Juhász–Allegro (belga) 0:4 (–7, –7, –4, –7)
23. CSOPORT
Majoros–Ahmedov (türkmén) 4:0 (7, 2, 5, 6)
28. CSOPORT
Ecseki Nándor–Mumdzsoghlian (libanoni) 4:0 (5, 6, 2, 2)
42. CSOPORT
Szudi Ádám–Mahmuti (koszovói) 4:0 (5, 6, 7, 6)
41. CSOPORT
Lakatos Tamás–Hrisztonov (ciprusi) 4:0 (2, 4, 5, 6)

NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
45. CSOPORT
Fehér Orsolya–Kamenan (elefántcsontparti) 4:0 (10, 4, 2, 3)
47. CSOPORT
Hartbrich Leonie–Khalid (skót) 4:0 (5, 3, 5, 6)
46. CSOPORT
Bálint–Khadjieva (üzbég) 4:0 (6, 8, 12, 6)

VEGYES PÁROS, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Majoros Bence, Bálint Bernadett–Matkovic, Busatic (bosnyák) 3:1 (4, –11, 6, 4)
2. FORDULÓ
Majoros, Bálint–Heruf, Loghraibi (algériai) 3:0 (6, 3, 6)

A MAGYAROK HÉTFŐI PROGRAMJA
10.00: András Csaba, Juhász Patrik–Posch, Weber (svájci), férfi páros selejtező, 1. forduló
12.00: Majoros Bence–Mutti (olasz), férfi egyes selejtező, 3. forduló
12.00: Ecseki Nándor–Choong (malajziai), férfi egyes selejtező, 3. forduló
12.45: Lakatos Tamás–Yogarajah (mauritiusi), férfi egyes selejtező, 3. forduló
12.45: Szudi Ádám–Correa (venezuelai), férfi egyes selejtező, 3. forduló
14.15: Fehér Orsolya–Tapper (ausztrál), női egyes selejtező, 3. forduló
14.15: Bálint Bernadett–Reust (svájci), női egyes selejtező, 3. forduló
14.15: Hartbrich Leonie–Astari (iráni), női egyes selejtező, 3. forduló
15.15: Lakatos, Majoros–Qureshi, Zahoor (pakisztáni), férfi páros selejtező, 2. forduló
15.15: András, Juhász–Haiqal, Leong (malajziai), férfi páros selejtező, 2. forduló
15.45: Bálint, Nagyváradi Mercédesz–Goi, Wong (szingapúri), női páros selejtező, 1. forduló
18.00: Ecseki, Madarász Dóra–Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai), vegyes páros, 1. forduló
18.00: Majoros, Bálint–Karakasevics, Lupuleszku (szerb), vegyes páros, 1. forduló
18.00: Szudi, Pergel Szandra–Rasmussen, Christensen (dán), vegyes páros, 1. forduló
Később kijelölendő időpontban:
Madarász, Pergel–selejtezős ellenfél, női páros, 1. forduló
Póta Georgina, Matilda Ekholm–selejtezős ellenfél, női páros, 1. forduló
Ecseki, Szudi–selejtezős ellenfél, férfi páros, 1. forduló