• 2019 12 06

Rövidpályás gyorskorcsolya vb - Liu Shaolin negyedik lett 500 méteren, a férfi váltó döntős

A mai nap fejben dőlt el

A váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor a második rajtnál kiugrott, emiatt kizárták az 500 méteres döntőből, így negyedik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságának szombati napján.

Elsőként a dél-koreai Hvang Tae Hon ugrott ki, s a szabályok értelmében aki a második rajtnál előbb indul, azt kizárják. A 23 éves ferencvárosi versenyző pedig egy leheletnyivel hamarabb megmozdult, azaz számára úgy ért véget a döntő, hogy az valójában el sem indult. Liu Shaolin ezen a távon 2016-ban világbajnok, egy évvel korábban pedig ezüstérmes volt, de ezúttal nem tudta gyarapítani egy aranyból, három ezüstből és a két bronzból álló medálgyűjteményét.
"Elizgultam, ez az én hibám volt" - mondta röviden Liu Shaolin.
A háromfősre redukálódott döntő harmadik nekifutásra sem ért véget, mivel két körrel a vége előtt ketten is elestek, ráadásul mindketten átcsúsztak a palánk alatt, emiatt azonnal leállították a futamot, de mint kiderült, senki nem sérült meg. A negyedik rajtot követően Hvang megtartotta első pozícióját két kínai ellenfele, az olimpiai és világbajnok Vu Ta-csing, illetve Zsen Ce-vej előtt, a sorrend pedig egyszer sem változott a befutóig.
A negyeddöntőben búcsúzott Burján Csaba 16., míg a selejtezőben kiesett Varnyú Alex 35. lett a legrövidebb távon.

A női finálé óriási küzdelmet hozott, sokáig indulási sorrendben haladtak a versenyzők, majd két körrel a vége előtt az olasz Martina Valcepina egyetlen manőverrel a negyedikről feljött a második helyre, a célegyenesbe fordulva pedig az élen korcsolyázó Lara van Ruijvent is megelőzte, de mint a visszajátszásból kiderült, visszahúzta holland riválisát, akinek így első egyéni vb-érme rögtön arany lett. Mögötte a kínai Fan Ko-hszin lett a második és a szintén holland Suzanne Schulting a harmadik. A negyeddöntős Jászapáti Petra 18., míg a selejtezőben kiesett Bácskai Sára Luca 38. lett.

A szombati program végén a váltók elődöntőit futották a csapatok, ahol a mieink - két másodperccel megelőzve a második kínaiakat - megnyerték futamukat, így döntősök,

A nap elején az 1500m-es távon legjobb magyarként Burján Csaba 13. lett. Erről a versenyről szóló írást itt olvashatják: 

https://hunsport.com/article/2019/3/9/rovidpalyas-gyorskorcsolya-vb-burjan-csaba-13-lett-1500-meteren 

Vasárnap az 1000 méter és a staféták fináléit bonyolítják le.